Nutripork-ügy: függőben van

Nem volt mentes az indulatoktól a december elején szervezett közvita. Fotó: Alexandru Niţescu
Nem volt mentes az indulatoktól a december elején szervezett közvita. Fotó: Alexandru Niţescu
Még mindig nem tudatta a Nutripork, milyen intézkedéseket hozna a szennyezés megállítására, ám az engedélye meghosszabbítását szeretné.

Továbbra sem állt le teljesen a Nutripork váradi sertéstelepe. Azért nem, mert ugyan lejárt a környezetvédelmi engedélye, de már annak lejárta előtt, már rég elindította az új megszerzésének folyamatát. Ami egyébként maga is számos vitát szül. A cég azonban máig sem tudatta, milyen intézkedéseket hozna a szennyezés megállítására az őssi telephelyén (is). Fejlemény, hogy január 16-án ugyan jártak ellenőrök a farmon az APM-től, és később újabb iratokat kértek. Az ügy tehát folyamatban van, nem tudni még, mikor és hogyan döntenek az APM-nél az új engedélyről, és azt sem, lesz-e második közvita előzőleg. Az engedély lejárta óta annyi változott, hogy további sertésekkel nem gyarapodhat a cég telephelyének állománya.

Előzmények

Mint megírtuk, Carmen Liliana Lezeut vegyészmérnök, aki a Szentandrás Metropolisz Övezet nevű civil szervezet elnöke is, és aki egyszer sikerrel lépett fel már a több lábon álló vállalkozás terjeszkedése ellen, kikérte és elolvasta azt a dokumentációt, amit a cég a váradi sertéshizlalda környezetvédelmi engedélyének megújítása céljából nyújtott be. Ennek nyomán állítja: „nemcsak új engedélyt akarnak, ami 10 évre szólna, és ha ezt most megadják, akkor nagyon nehéz lesz újra fellépni a szennyezés ellen, egy évtizeden át, hanem az is szerepel benne, hogy immár kétszer annyi állatot tartanának ott, ami duplájára növelné a gondokat is, megoldás helyett”. Konkrétan: most 5000 sertés hizlalására alkalmas a Váradon lévő telephely – és az új engedélyért való folyamodáskor azt is kérték, hogy 10.000-re növelhessék ezt. Holott Carmen Liliana Lezeut szerint „a Váradot érintő szagszennyezés akkor lenne megoldható, ha a telepen legfeljebb 1000 állatot tartanának, ráadásul nemcsak a szagokkal szennyeznek, hanem mérgezik a talajt és a talajvizet is”. Az első közvita december elején volt. Az indulatok már a közvita megkezdésétől elszabadultak, a moderátor kezéből hamar kicsúszott az irányítás, az ügymenetet folyamatosan félbeszakították a feldühödött emberek. Később második közvita megszervezését kérték, erről sincs azóta sem döntés.

Szeghalmi Örs