Nullából és pontból is kettő

Nullából és pontból is kettő
A labdarúgó III. Liga pénteken megrendezett utolsó őszi fordulójában a Bihar FC II. és a Belényes egyaránt 0–0-ra játszott. A félixfürdőiek vendégjátéka elmaradt.

A feljutási célokat kitűző Régeni Avântul vendégeskedett a labdarúgó III. Liga pénteki fordulójában Belényesben. A játék képe alapján azonban inkább tűnt úgy, hogy a vendéglátóknak lenne nagyobb esélyük a magasztosabb tervek megvalósítására, ugyanis a Régenből érkezett csapatnak csupán két említésre érdemes helyzete akadt a kilencven perc során: az első félidőben Sarmasan emelt át a hazai portáson, de a kapun is, majd a második játékrész elején Bruncevic előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám az egykoron Kolozsváron játszott futballista sem élt a lehetőséggel. Ezt követően pedig már csak a belényesiek „éltek” a pályán: a 60. percben az Oras buktatásáért megítélt büntetőt Morar rosszul helyezte, s Bucin hárítani tudott, akárcsak további két alkalommal, amikor Rat „dolgoztatta meg” a vendégek hálóőrét. Az utolsó percben Rat lövése már a kapuvédőn is túl jutott, de egy becsúszó védő a gólvonalról hárított. A Bihorul összeállítása: Lazea – Gh. Rus (36. p. Morar; 88. p. Matei), C. Rusu, Taut, Serb – Fl. Popa, Mihoc, Trip, Oras – Rat, M. Rusu (76. p. Cartis). Edző: Kovács Rudolf.

Kimaradt tizenegyes

Ugyancsak gól nélküli döntetlent játszott a Nagyváradi Bihar FC II., igaz, a piros-kékeknek idegenben sikerült a bravúr. Pedig a Trans-Sil a második játékrész elején tizenegyeshez jutott, ám akárcsak Belényesben, Marosvásárhelyen is kimaradt a büntető. A Bihar FC II. összeállítása: Bonta – Totoroata, Bulz, Bot, Lemák – Mihaila (90. p. Novák), Pocian, Magda, Balla – Széles (88. p. Popescu), Balea (89. p. S. Ban). Edző: Danut Baba.

A pontvadászat 6. csoportjában érdekelt harmadik Bihar megyei alakulat, a jelenleg is listavezető Félixfürdői Lotus-Luceafarul Kolozsváron, az Universitatea 1919 otthonában lépett volna pályára, ám a játéktér alkalmatlannak bizonyult az összecsapás lebonyolítására, ezért a játékvezető az előtt lefújta a meccset, mielőtt az megkezdődhetett volna. Az összecsapás pótlását még idén meg kell ejteni, s úgy hírlik, hogy a betervezett két tavaszi forduló mérkőzéseit 2008-ban már nem játsszák le.

Szántó Á. Zoltán

A labdarúgó harmadosztály 17. fordulójában született eredmények: Balázsfalvi Inter–Marosvásárhelyi Gaz Metan 2–3, Belényesi Bihorul–Régeni Avântul 0–0, Szatmárnémeti Somesul–Nyárádtői Unirea 3–1, Nagybányai FC–Dési Unirea 4–1, Szovátai Mobila–Mikolai Turul 5–2, Besztercei Gloria II.–Máramarossziget ’96 1–0, Marosvásárhelyi Trans-Sil–Nagyváradi Bihar FC II. 0–0, Szatmárnémeti Olimpia–Kolozsvári S[n[tatea 2–1. A Kolozsvári Universitatea 1919–Félixfürdői Lotus-Luceafarul találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

Az állás:

         1.      Félixfürdő       16     12     2       2       36–13         38

         2.      Nagybánya     17      10     4       3       34–14         34

         3.      Sz. Somesul   17     10     4       3       32–17         34

         4.      Régen              17     10     1       6       28–17         31

         5.      Beszterce       17     9       2       6       35–24         29

         6.      Dési Unirea    17     8       5       4       23–18         29

         7.      Trans-Sil         17     6       7       4       18–11         25

         8.      Gaz Metan      17     7       4       6       28–26         25

         9.      Szováta           17     6       6       5       21–24         24

         10.    Belényes        17     6       4       7       15–17         22

         11.    Mikola             16     6       2       8       26–33         20

         12.    Nyárádtő         16     6       2       8       16–22         20

         13.    Sanatatea      16     5       3       8       23–31         18

         14.    Máramarossz.17     6       0       11     19–30         18

         15.    Sz. Olimpia     17     5       4       8       19–23         16*

         16.    Bihar FC II.      17     4       4       9       21–34         16

         17.    Balázsfalva    17     4       2       11     15–31         14

         18.    Kol. Univ.         17     2       2       13     10–35         8

*A Szatmárnémeti Olimpiától 3 pont levonva.

A mennyiben a szövetség úgy dönt, akkor a következő fordulót (18.) november 30-án játsszák: Szatmárnémeti Olimpia–Marosvásárhelyi Gaz Metan (ősszel: 0–0), Marosvásárhelyi Trans-Sil–Kolozsvári S[n[tatea (0–0), Kolozsvári Universitatea 1919–Nagyváradi Bihar FC II. (0–3), Besztercei Gloria II.–Mikolai Turul (0–3), Szovátai Mobila–Félixfürdői Lotus (0–2), Dési Unirea–Máramarossziget ’96 (1–0), Nagybányai FC–Belényesi Bihorul (0–1), Szatmárnémeti Some§ul–Régheni Avântul (0–1), Balßzsfalvi Inter–Nyárádtői Unirea (0–1).