Nobel-díjas hülyeségek

Nobel-díjas hülyeségek
Az „elismeréssel” azokat a teljesítményeket jutalmazza az AIR szórakoztató-tudományos magazin, amelyeket „nem lehet vagy nem kellene megismételni”.

Nobel-díjat halála után nem kaphat senki, a békedíjat azonban egy halott embernek ítélte oda a bizottság. Lal Biharit azért a küzdelméért jutalmazták, amelyet 18 éve folytat a hatóságokkal, hogy bebizonyítsa: él és virul. Az indiai férfit 1976-ban nyilvánították halottnak. Ehhez nem kellett más, mint némi készpénz, amely családja tagjaitól a helyi földhivatalhoz vándorolt annak érdekében, hogy földje – már örökség formájában – ugyanezekhez a rokonokhoz kerüljön. Bihari a díjkiosztón sajnos nem tudott jelen lenni. Az őt hivatalosan halottnak tekintő indiai hatóságok még adtak neki útlevelet, az amerikai kormány azonban megtagadta tőle a beutazóvízumot. „Egy halálból visszatérő ember azért több segítségre számíthatna” – kommentálta Marc Abrahams, az IgNobel szervezője. A mérnöki díj nyertesei nem dicsekedhetnek hasonló „visszatéréssel”. John Paul Stappnak és Edward A. Murphynek be kell érnie a halhatatlansággal. Az ugyancsak díjazott George Nicholsszal együtt 1949-ben ők voltak a szellemi atyjai az elmúlt hónapok számítógépes vírusait és gigantikus áramszüneteit elnézve máig aktuális axiómának: „Ami elromolhat, az el is romlik.”

Csirkék és emberek

A Murphy-törvények igazságában senki sem kételkedik, egy másik díjazott kutatás eredménye azonban megkérdőjelezhető. A stockholmi egyetem kutatócsoportja arra jött rá: a csirkék jobban kedvelik a szép embereket. A Human Nature című szaklapban közölt kísérletük döbbenetes eredményt hozott: a csirkék ugyanazokat a nőket pécézték ki maguknak, mint a kontrollcsoport egyetemista tagjai. Az nem derült ki, hogy a svéd kutatók ebből a férfiak vagy a baromfik értelmi szintjével kapcsolatban vontak le messzemenő következtetéseket.