NŐ – A siker: nyaralási tippek és tanácsok

Akt.:
A nyaralás témájában tartott előadást Székely Éva, egy helyi turisztikai cég vezetője
A nyaralás témájában tartott előadást Székely Éva, egy helyi turisztikai cég vezetője
Júliusban is tartottak NŐ – A siker klubtalálkozót, ezúttal a nyaralás volt a téma, Székely Éva, egy nagyváradi turisztikai cég tulajdonosa tartott előadást és látta el jó tanácsokkal az érdeklődőket.

A NŐ – A siker klubot a Bihar Megyei Magyar Vállalkozónők Egyesülete indította idén tavasszal, havonta tartanak találkozót, melyek során egy új vállalkozással kapcsolatos, de akár családdal, a nők életével és mindennapjaival kapcsolatos témákat érintenek. Tank-Szigeti Ildikó, az egyesület elnöke elmondta, hogy augusztusban nem lesz találkozó, tekintve, hogy a legtöbben ilyenkor mennek szabadságra, azonban szeptemberben folytatódnak a havi előadások, beszélgetések.

Hova menjünk nyaralni?

Ezzel a címmel tartott előadást Székely Éva a Diófa Csárdában, amely már a klub törzshelyének számít. Székely Éva egy már 11 éve működő turisztikai cég vezetője, leginkább kiutaztatással foglalkoznak, ennek egyik oka az, hogy a romániai nyaralások körülbelül ugyanannyiba kerülnek, mint a külföldiek, és kisebb az érdeklődés is.

Elsőként arról beszélt, hogy érdemes időben gondolkodni a nyaralást illetően, már decemberben és januárban, ilyenkor akár 30%-kal is olcsóbb árat tudnak ajánlani, mint tavasszal vagy nyáron, ez más utazási cégeknél is hasonlóképpen van, tudtuk meg. Ugyanitt szóba kerültek a last minute ajánlatok, a cégvezető elmondta, hogy bár nagyon jól hangzik, tudni kell, hogy ezek az eredeti árhoz képest csupán 10-15%-kal olcsóbbak.

Az előadáson szó volt arról is, hogy hova érdemes és lehet menni nyaralni, ,,a határ a csillagos ég”, közölte Székely Éva. Elmondta, hogy ma már szinte bárhová tudnak szervezni nyaralást, azonban népszerű helyszín Horvátország, Görögország és Törökország. Összehasonlításokról is szó volt, érdemes tudni például azt, hogy egy törökországi nyaralás ugyanabban az árban sokkal színvonalasabb lehet, mint egy görögországi. Egyiptom szintén egyre népszerűbb helyszín, árban pedig vetekedik a törökországi utazások árával.

A hajóutakról is szó volt, kedvező a hajóutaknál az, hogy egy családot tekintve két gyermek utazása ingyenes, csupán a kikötőilletéket kell befizetni. Hajóutaknál nagyon kedvező az, hogy az ellátás magas színvonalú, luxus körülmények vannak, és eközben is lehet várost nézni, hiszen népszerű turisztikai városokban gyakran kikötnek. A városnézések általában nincsenek benne a hajóút árában, ezeket érdemes önállóan tervezni, de tudni kell, hogy a hajón is van ezzel foglalkozó iroda, idegenvezetést, szállítást is lehet igényelni.

Az egyesületbe való belépés menetéről Pető Dalmát, az egyesület ügyvezető elnökét lehet kérdezni. Érdeklődni az egyesület Facebook-oldalán lehet, e-mailben a magyarvallalkozonokegyesulete@yahoo.com címen, valamint a 0740–186–308-as (Pető Dalma) telefonszámon.

Törő Enikő