Nizzai terrortámadás – Olasz sajtó: a nizzai merénylő Olaszországban is járt

Akt.:
Nizzai terrortámadás – Olasz sajtó: a nizzai merénylő Olaszországban is járt
Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a nizzai terrortámadás elkövetője tavaly nyáron Olaszországban is tartózkodott – értesült a Corriere della Sera című olasz napilap.

Az újság úgy tudja, a merénylő életét átfésülő francia hatóságok jelezték olasz kollégáiknak, hogy a férfi tavaly nyáron a két ország közötti Ventimiglia határátkelőn gépkocsival lépett be Olaszországba.

Az olasz hatóságok feladata kideríteni, hogy a tunéziai származású férfi miért érkezett Olaszországba, hova ment, kivel találkozott, és kivel tartotta azóta is a kapcsolatot. Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadás egyik merénylője is tavaly augusztus elején utazott keresztül Olaszországon, amikor Belgiumból gépkocsival Bari kikötőjéig haladt, majd onnan komphajóval Görögországba utazott tovább, onnan pedig Szíria irányába, ahonnan egy héttel később szintén Olaszországon keresztül jutott vissza Belgiumba.     A legutolsó információk szerint a nizzai terrortámadásban három olasz sebesült meg, kettőjük állapota súlyos, további több mint harminc olasz eltűntet keresnek.

A nizzai terrortámadás következtében megerősítették a Vatikán körüli biztonsági készültséget – írta a La Repubblica című lap szombati római kiadásában. Kiemelt a biztonság az olaszországi kikötőkbe érkező és olasz és külföldi turistákkal teli tengerjáró hajóknál is. Rendkívüli készültség kíséri Bruce Springsteen amerikai rockénekes szombat esti római koncertjét, amelyre a Circus Maximus mezejére mintegy százezer embert várnak. A közönséget egyenként engedik be fémdetektoros ellenőrzéssel: a helyszínt az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság és az Egyesült Államok római nagykövetségének biztonsági szolgálata is átvizsgálta. A nézőket nyolcszáz rendőr és csendőr felügyeli, valamint majdnem ugyanennyi biztonsági ember, akiknek a többsége a La Repubblica értesülései szerint kelet-közép-európai biztonsági cégektől érkezett. A közönséget felülről hatósági drónok is ellenőrzik.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter