Nézem az étteremben a mellettem lévő asztalon egy tablet fekszik, ki van hangosítva, az egész család körülötte, egy számomra nehezen azonosítható nyelven lelkendeznek, a távollévő valakit tesznek részesévé a közös ebéd örömének, aki a tablet képernyőjéről integet. Nem tudom, mennyi lehetett a távolság: pár ezer vagy tizezer kilométer? De mindegy is, a lényeg a kapcsolat.
Őszintén marhaságnak tartom azokat az okfejtéseket, miszerint az infokommunikáció, az internet, a mobiltelefónia megöli a családokat, a közösségeket, kinyírja az emberi kapcsolatokat. Épp ellenkezőleg. Ha nem lennének ezek a technológia teremtette hidak, csatornák, óriási bajban lennénk. Csak az én közvetlen környezetemben is tucatszám tervezik fiatalok hogy Londonban, Párizsban, akárhol fognak dolgozni, merthogy értelmes munka és perspektíva nincs itthon most nagyon sokaknak. De ha jobb is lenne a helyzet, maga a folyamat megállíthatatlan, az emberek kirajzanak a világba – vagy kényszerből, vagy mert csak így akarják. Ha elmennek, az itthoniaknak marad a webkamerás csevegés a skype-on. Ingyen van és ott mosolyog a az egyetlen gyermek, ha kell minden este.
De itthon maradva: ha nem lenne net, facebook, sms, megannyi azonnali kontaktus a barátainkkal, rokonainkkal akkor tele lennének az éttermek, a közösségi szinterek és sűrűn járnánk vendégségbe? Dehogy. Itthon se idő, se pénz, se energia. De ahol van pénz és idő is, és tömve minden kerthelység – ott meg emellett és ezen túl is ezerrel virul a digitális kapcsolatháló.
A digitális kommunikációs háló és annak egyre fantasztikusabb lehetőségei, amelyeket most legutóbb az Itrend 2011 konferencián is bemutattak Miskolcon, azon reményeink közé tartoznak, amelyek élhetőbbé tehetik a jövő nem túl vonzó világát. Mintha azért teremtődnének ezek a virtuális terek, hogy kárpótoljanak minket azért, amit elvesztünk: a biztonságos életet, az emberibb léptékű és normális tempójú világot, a természetet, amely egyre távolabb van tőlünk.
No és persze a politika: a jövőben nehezen képzelhető el bármilyen diktatúra tartós fennállása egy olyan társadalomban, amelyben az emberek rendkívül gyorsan és hatalomtól függetlenül képesek egymást informálódni és szerveződni is, az infokommunikáció segítségével.
Több mint egymillió magyar embernek van „okostelefonja”. Több mint tízmillió mobilelőfizetés van hazánkban. És a felnőtt lakosság több mint fele internetezik rendszeresen. És ezzel még csak az élmezőnyben sem vagyunk. Azt ma aligha tudja bárki is, mi lesz az Euróval, a világgazdasággal, merre lesz az előre, hányszor esünk hasra addig, amíg ez kiderül, de az bizonyos, hogy a digitális világ fejlődése megfékezhetetlen. Itt rohangálunk a zsebünkben mindannyian egy minikompjuterrel, amit mobiltelefonnak hívunk, miközben pár évtizede fél szobányi méretet képviselt egy valamirevaló számítógép. Ettől mi emberek maradunk, gyülölünk, szeretünk, élünk és meghalunk, de lesz egy új világunk is – és reméljük a régi se megy teljesen passzra…
