Néprajzos nyüstölők a várban

Néprajzos nyüstölők a várban
Szombaton a nagyváradi Tanoda Egyesület egy új helyszínen, a váradi vár Fejedelmi Palotájában szervezte meg a nagy sikernek örvendő Nyüstölő elnevezésű néprajzi vetélkedőt diákoknak.

“Az ember azért él ebben a világban, hogy gyönyőrködjék az Isten alkotásában, hogy gyönyőrködjék a gyermek révén a földi élet folytatásában, s gyönyőrködjék saját érzéseiből merített műemlékek alkotásában”. Csontváry-Kosztka Tivadar szavai képezték a mottóját az idén nyolcadik évadjához érkezett néprajzi vetélkedőnek, melyen nyolc, 6 fős csapat vett részt a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolából (három csoport), a Nicolae Balcescu Általános Iskolából, a nagyszalontai Arany János Elméleti Iskolából, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskolából, a debreceni Szoboszlai úti Általános Iskolából és a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából. A csapatot úgy kellett összeállítani, hogy két- két hatodikos, hetedikes és nyolcadikos szerepeljen benne. A zsűriasztalnál olyan szaktekintélyek foglaltak helyet, mint Bordás Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, Korompainé Mocsnik Marianna etnográfus, a partnerintézménynek számító berettyóújfalui Bihari Múzeum vezetője, Hodgyai Edit micskei iskolaigazgató, a Görböc Néptáncegyüttes vezetője és dr. Bántó Norbert földrajztanár, turisztikai szakember.

Feladatok

A megjelenteket Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta: a rendezvény fő célja olyan dolgoknak a megismerése, melyek sajnos a tananyagban nincsenek benne, és állandó motívum a kenderfeldolgozás. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt emelte ki, hogy jó azt tapasztalni, hogy sok, néhány évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés mára valóságos mozgalommá terebélyesedett, illetve annak fontosságát is nyomatékosította, hogy az olyan történelmi jelentőségű helyszíneket, mint például a vár, meg kell tölteni élettel.
A feladatok közt szerepelt többek közt bemutatkozás – külön említést érdemelnek a frappáns nevek- , népdaléneklés, címerábrázolás és -magyarázat, a történelmi Magyarország tájegységeinek megnevezése, kenderfeldolgozás a vetéstől a szövésig, és az ehhez szükséges eszközök ismerete, régi használati tárgyakkal, ruhadarabokkal kapcsolatos szólás- és közmondások eredete, jelentése napjainkban, magyar népi hangszerek hang utáni felismerése, ábrázolása, erdélyi/partiumi népmonda dramatizálása.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatta.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter