Nemzetpolitikai kérdésekről egyeztetett Semjén Zsolt kormányfő-helyette és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke

A Március 15.-i Nemzeti Ünnep alkalmával székelyföldi látogatáson tartózkodó magyar miniszterelnök-helyettes a Magyar Polgári Párt küldöttségével találkozott a sepsiszentgyörgyi ünnepi rendezvényeket követően. A megbeszélésre Kulcsár-Terza József, Kovászna megyei elnök és Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke kísérte el az MPP elnökét.

A székelyek szabadságszeretetének megnyilvánulása, hogy ma több magyar párt is verseng az erdélyi magyar szavazók kegyeiért, de a nemzeti ügy képviselete felülír minden pártpolitikai érdeket, ezért is javasolja a Magyar Polgári Párt a közös fellépésnek keretet nyújtó Magyar Szövetség felállítását – fejtette ki a találkozón Biró Zsolt. A pártelnök a Székelyföld esetében az autonómia megteremtését megmaradásunk elengedhetetlen feltételének nevezte. „Ha közösen tudtunk ünnepelni, emlékezni hőseinkre, hiszem, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a közös politikai cselekvés feltételéül szolgáló nemzeti válogatott megteremtéséhez.” Az elmúlt években elindított, nemzetünket a határokon átívelő egyesítés is csak akkor kap igazi értelmet, ha erős közösségként kapcsolódhatunk az anyaországhoz – összegzett Biró Zsolt.

Semjén Zsolt, a nemzeti ügyek irányításával megbízott miniszterelnök-helyettes megismételte; a Magyar Kormány elkötelezetten támogatja az autonómiatörekvést. A kormányfő-helyettes szerint fontos tudatosítanunk, hogy amit mi akarunk, kérünk, követelünk nem valamilyen soha nem látott szélsőség, hanem az a legtermészetesebb jog az Európai Unióban. Semjén Zsolt ugyanakkor üdvözölte a „nemzeti válogatott” gondolatát, mert minél erősebb egy közösség, annál eredményesebb érdekérvényesítő képessége.

Marosvásárhely, 2013. Március 17.

MPP Sajtóiroda

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .