Nemzetközi mazsorett fesztiválon voltak a hegyközcsatári és nagyváradi menettáncosok

A hegyközcsatári Angels menettáncosok
A hegyközcsatári Angels menettáncosok
Díjakkal és érmekkel tértek haza Aradról a hegyközcsatári és nagyváradi mazsorett csoport tagjai.


Az Aradi Mistral SC szervezésében, az Aradi Kulturális Központ és az Aradi Városháza támogatásával idén május 10-én rendezték meg a Dancing Europe (táncoló Európa) elnevezésű mazsorett-fesztivált és kupát, amely esemény a fesztivál szempontjából a IX., a kupa szempontjából pedig a III. kiírásához érkezett.

Nemzetközi verseny lévén az idei fesztiválra és kupára három ország (Bulgária, Magyarország, Románia) 16 helységéből mintegy 500 sportoló vett részt, ami egyben kvalifikációs verseny is az október elején megrendezésre kerülő Európa bajnokságra.

Bihar megyét két csapat is képviselte, a hegyközcsatári Angels, és a nagyváradi Mystique mazsorett csoportok. Mindkettőt Varga Friderika készítette fel, aki elmondása szerint: „… nagyon büszke vagyok a csoportok teljesítésére bizony nem könnyű legyőzni az izgalmat, és azt hogy kora délelőtt már indult a verseny és késő délután körül fejeződött be. Akárhogy számolom a felnőttek is elfáradtak volna, hiszen ebben még nincs benne az oda-vissza út. Kicsit hosszúnak tűnik az érem lista, de ahány kategóriában elindult a két csoport mindben elhoztak egy helyezést. E két csoport már biztos ott lehet ősszel az Olaszországban megrendezett Európa bajnokságon. Remélem sikerül kijutnunk!” – mondta Friderika. Mi is reméljük, hiszen a jól felkészített, ügyes csoportok teljesítményeikkel kiharcolták, hogy méltóan képviseljék szülőföldjüket, hazájukat egy európai bajnokságon, a kiutazáshoz viszont egyelőre nincs meg az anyagi fedezet, a szülők pedig képtelenek ekkora összeget megvonni a családi kasszából. Reméljük lesznek sport szerető szponzorok, akik megelőlegezik a bizalmat a két Bihar megyei mazsorett csoportnak.

Ime a két csoport eredményei:

ANGELS MAZSORETT: – Solo baton gyermek kategória: Dulacsi Cynthia – ezüstérem; – Solo baton cadett kategória: Kozák Brigitta – bronzérem, Berta Lara – ezüstérem, Dudás Bianka – aranyérem; – Solo baton junior kategória: Mezei Melissa – aranyérem; – Solo baton senior kategória Kreiner Timea – ezüstérem; – Team Flag Cadett kategória – bronzérem; – Mini Team Baton Senior – bronzérem.

MYSTIQUE MAZSORETT: – Solo baton cadett: Bereczki Alexandra – aranyérem; – Solo baton junior: Klemen Yvett- bronzérem, Csákvári Jennifer- bronzérem; – Solo baton senior: Szabó Alexandra – bronzérem, Kis Tünde Csilla – bronzérem; – Duo baton junior: Szabó Timea és Gyöngyösi Melinda – bronzérem; – Duo baton senior: Szabó Alexandra és Szabó Krisztina – bronzérem; – Trio Baton senior: Szabó Alexandra, Rezi Cristina és Szabó Krisztina: ezüstérem; – Team baton senior: bronzérem.

Tóth Zsigmond



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter