Nemzeti kereskedőiroda nyílt

Nemzeti kereskedőiroda nyílt
Nagyvárad- Kedd délben irodát nyitott Nagyváradon, a Mihai Eminescu utca 25A. szám alatt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózata.

Az ünnepségen jelen volt Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház igazgatója is, aki arról beszélt: az MNKH-t a magyar állam és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította három évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a nemzeti külkereskedelmi stratégiával összhangban új piacokat és üzleti lehetőségeket nyisson a magyar vállalkozások előtt. A magyar kormány kiemelt célja ugyanis, hogy a déli és keleti nyitás mellett a környező országokban- beértve Horvátországot is- növelje gazdasági jelenlétét, nemcsak a kereskedelem, hanem a befektetések terén is. Ennek érdekében az MNKH idén januárban létrehozott egy 100 százalékos tulajdonát képező céget, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatot, hogy minden segítséget meg tudjon adni azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, akik először próbálnak kilépni az exportpiacra.

A harmadik

A külgazdasági intézményrendszer 35 irodát működtet, illetve 2016 első felének végéig 22 irodát kíván megnyitni 7 környező országban, valamint Lengyelországban. A nagyváradi a kilencedik a sorban, illetve tizedikként szintén kedden avatták fel az aradi képviseletet is. Amúgy Románia fontos gazdasági partnere Magyarországnak, hiszen az ide irányuló 4,60 milliárd euró exporttal Németország és Ausztria után a harmadik legnagyobb befogadópiaca Magyarországnak, és 2014-ig az összes tőkekivitelt tekintve 0,7 milliárd euró áramlott Magyarországról Romániába.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki az iroda megnyitását fontos lépésnek nevezte a két ország közti integrált diplomáciai és külgazdasági kapcsolatok bővülésének terén.
Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: 2015 szeptemberéig Magyarország Románia felé irányuló külkereskedelme 3,2 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, de még mindig van mit tenni, hiszen a körülbelül 4 millió embert és 8 nagyvárost felmutató, a határ két oldalán található megyék fejlettségi szintje a hasonló helyzetben levő uniós térségek csupán 75 százalékát éri el. Többek közt emiatt is van szükség arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások külpiacra jutását elősegítsék. A Magyar Nemzeti Kereskedőház irodahálózata egyablakos ügyintézést biztosít a teljes külkereskedelmi folyamat során az exportképes KKV-k számára, úgymint: piacelemzés, partnerek felkutatása, tolmácsolás, illetve fordítói tevékenység, jogi, üzleti, adó és vámügyi tanácsadás, pályázatírás a járműiparban, az elektronikában, a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, a vegyiparban, a gépiparban, az IT-szektorban, a környezetiparban, az egészségiparban, valamint az építőiparban és a mérnöki szolgáltatások terén. A miniszteri biztos ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetésében 230 millió euró van elkülönítve a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program számára, az anyaország pedig kiemelten támogatja a gazdasági kapcsolatok erősítését, a KKV-k közti együttműködést, valamint minél több közlekedésfejlesztési projekt megvalósítását.

Hozzászólások

Az iroda megnyitását üdvözölte Huszár István alpolgármester, Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa, Constantin Badea, a Bihar Megyei Ipar- és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója és Szabó Géza, az OTP Bank regionális igazgatója is.
A Nagyváradi Regionális Képviseleti Iroda vezetője Sárközi Zoltán, képviseleti asszisztens pedig Csüdöm István.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter