Nemzetek szabadságvágya

Az 1848-1849-es szabadságharc idején az osztrák császári udvar megosztó politikája egymás ellen fordította a Magyarországon élő nemzetiségeket, de az összefogásra is számtalan példát találunk.

Március 15. a köztudatban a magyar szabadság napjaként nyilvántartott ünnep. Ezen a napon indul el a pozsonyi országgyűlési küldöttség Bécsbe, hogy bemutassa az előzőleg az utolsó rendi gyűlés által elfogadott törvényeket, amelyek magukba foglalták az ország polgári átalakulásának lehetőségeit. Az elfogadott törvények fő pontjai: felelős kormány megalapítása, népképviseleti országgyűlés, jobbágyság felszabadítása, földhöz juttatása, törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság. Ugyanezen a napon csúcsosodik ki Pesten és Budán a forradalmi ifjúság tevékenysége. Ezen események befejező mozzanatai voltak annak a társadalmi átalakulásnak, amely a század első felétől mozgatórugója volt a magyar politikai osztályoknak abban az igényükben, hogy korszerűsítve a gazdasági és társadalmi berendezkedést, felzárkózzanak a modern Nyugat-Európa színvonalához, fejtette ki Thoroczkay Sándor történész. A forradalmi hangulat egész Európán végigvonult. 1848 tavaszán Anglia és Oroszország kivételével egész Európában „láncreakcióként”, egymást erősítve robbantak ki a forradalmak. Franciaországban – mivel a feudális kötöttségek már jórészt megszűntek – demokratikus alkotmányt, köztársaságot, Németországban alkotmányosan is biztosított nemzeti egységet, Magyarországon polgári alkotmányt, majd függetlenséget, Itáliában függetlenséget és az olasz egység létrehozását, a Balkánon pedig nemzeti felemelkedést, autonómiát kívántak.

Összefogásra is volt példa

Kónya László történészt, főtanfelügyelő-helyettest kérdeztük arról, hogy milyen jelentősége volt az 1848-as forradalomnak az akkori Magyarországon és az erdélyi fejedelemségben élő nemzetiségek számára. Elmondása szerint Kelet-Európában 1848-ban még nincs kialakulva a polgárság. A Nyugat-Európát megjárt, haladó gondolkodású fiatal magyar, román, horvát nemesség köreiben nyertek teret az új eszmék. Ezzel egyidőben a román fejedelemségekben is forradalmi mozgalmak bontakoznak ki, amelyek az erdélyi románság körében öltenek nagyobb méreteket. A demokratikus eszmék Magyarország és az erdélyi fejedelemség területén élő összes nemzetiség körében teret nyertek, de minden olyan országban, ahol több nemzetiség élt együtt, a forradalom erős nemzeti jelleget kapott, a nemzeti érdekek szembekerültek egymással. Az osztrák császári udvar a szabadságharc leverése érdekében tudatosan egymás ellen uszította a nemzetiségeket, volt példa azonban összefogásra is. A partiumi románság román képviselőt küldött a forradalmi parlamentbe, később a németek elleni harcban a románok is beléptek a magyarok oldalán a nemzetőrségbe. Ezzel egyidőben az osztrák császári katonaság Erdélyben egymás ellen lázította a nemzetiségeket, melynek több mint 50 ezren estek áldozatul, magyarok, románok egyaránt. Sok haladó gondolkodású román és magyar értelmiségi ugyanakkor a megbékélést szorgalmazta. George Bariţiu román történész kiáltványban köszöntötte a március 15-i eseményeket. Ő az akkori idők legfontosabb történelmi eseményeként tárgyalja a magyar forradalmat, amely szerinte pozitív hatással volt a román nép fejlődésére is. A kommunista időszakban a román történelem tankönyvek minimalizálták a kisebbségek szerepét, a nemzeti ellentéteket hangsúlyozva ki. 1990 után viszont megindult egy komoly szemléletváltás a román történetírásban, melynek fő hordozói a kolozsvári történészek, akik megpróbálják egyensúlyban tárgyalni a nemzetiségi konfliktusokat. Máig sok közös történelmi tanácskozás folyik, ahol a román és magyar történészek egyeztetik álláspontjaikat.