Nemsokára érvénybe lép a cigitörvény

Nemsokára érvénybe lép a cigitörvény
Január 29-én Klaus Iohannis államfő kihirdette a dohányzás korlátozásáról szóló törvényt, ami 45 nappal azután lép érvénybe, hogy megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Január 29-én, pénteken Klaus Iohannis államfő kihirdette a dohányzást zárt közterületeken tiltó törvényt, ami így 45 nappal azután fog érvénybe lépni, hogy megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ha a napokban ez megtörténik, akkor körülbelül másfél hónapot kell várni arra, míg minden zárt közterület füstmentes lesz.

Az alkotmánybíróság szerdán mondta ki, hogy nem sérti az alaptörvényt Romániában a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a bukaresti parlament. A törvény életbe lépését eddig ugyanis alkotmányossági óvás késleltette, amelyet 33 szenátor írt alá.

Bírságot kockáztatnak

A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben teszi lehetővé a dohányzást. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 10 ezer lejig terjedő bírságot kockáztatnak. Korábban Klaus Iohannis üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog kihirdetésével késlekedni.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter