Német nagykövet Nagyváradon

Német nagykövet Nagyváradon
Bihar megye – A romániai német nagykövet nem tud arról, hogy a Mercedes vállalat a közeljövőben beruházni akarna Bihar megyében. Roland Lohkamp a helyi sajtóban felvetett ezirányú sepkulációra reagált.

Nyugat-romániai látogatási körútjának részeként szerdán Nagyváradra látogatott Roland Lohkamp Németország romániai nagykövete. Elkisérte őt Rolf Maruhn temesvári német konzul. A német hivatalos személyek körútjának célja Románia észak-nyugati részében élő német kisebbség helyzetének megismerése. Az egynapos váradi látogatás során a diplomaták találkoztak Mircea Ghitea prefektussal és Mihai Groza nagyváradi polgármesterrel, ezt követően a Német Demokrata Fórum nagyváradi vezetőivel majd Tempfli József római-katolikus megyés püspökkel találkoztak. A váradi látogatást egy német befektető által üzemeltetett gyár meglátogatásával zárta a nagykövet. A megye és a város vezetőjével folytatott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Lohkamp elmondta, hogy vendéglátói tájékoztatták a helyi német kisebbség helyzetéről és helyi a gazdaságról. Lohkamp örömét fejezet ki a német kisebbség helyzetét illetően illetve annak kapcsán, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a német nyelv tanulása iránt.

Sajtóspekuláció

A nagykövet elmondta, hogy vendéglátói tájékoztatták arról, hogy szakképzett munkaerőből nincs hiány a városban és a megyében, de az infrastruktúra terén további fejlesztésekre van szükség. A nagykövet kilátásba helyezte, hogy az itt kapott információkat továbbítani fogja a német befektetőknek. Újságírói kérdésre válaszolva Roland Lohkamp elmondta, hogy nincs tudomása arról, hogy a nagy nevű Mercedes vállalat a közeljövőben beruházni kívánna Bihar megyében. “Ilyen döntés nem született, engem legalábbis nem informáltak erről” – fejtette ki álláspontját a nagykövet a váradi sajtóban megjelent híresztelésről.