Nem voltak kelendőek a munkahelyek

Nem voltak kelendőek a munkahelyek
Nagyvárad – Öt, elektronikai alkatrészek összeszerelésével foglalkozó cég kínált összesen 207 munkahelyet a keddi, nagyváradi állásbörzén. Főleg nyilvántartott munkanélküliek jöttek.

Első ránzésre úgy tűnt, hogy pillanatokon belül elkel az összes meghirdetett állás, hiszen szinte minden cég standja előtt hosszú sorok képződtek, azonban rövidesen kiderült: a legtöbb jelentkező nem önszánátból jelent meg a nagyváradi Szakszervzetek Művelődési Házában. Legnagyobb részük olyan munkanélküli, akinek még jár a segély, s aki erre vonatkozó felszólítást kapott a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségtől (AJOFM). „Mi nem segélyfolyósító intézmény vagyunk, az a dolgunk, hogy igyekezzünk állást találni a munkanélkülieknek. Így felhívást küldtünk mindazoknak, akik a nyilvántartásunkban szerepelnek és megfelelnének, hogy jöjjenek el. Amenniyben nem tettek ennek eleget, vagy kiderül, hogy felajánlottak nekik egy állást, s ők visszautasították, akkor jogunkban áll felfüggeszteni számukra a segély folyósítását” – mondta lapunknak Pavel Haragoş, az ügynökség munkatársa.

Elégedetlenség

Mint láttuk, azok az álláskeresők, akik az AJOFM felhívására jöttek, egy adatlapot kaptak. Ezen az öt résztvevő cég képviselője kellett bejelölje az egyik variánst: az illető nem felel meg a kívánalmaknak, egy későbbi megbeszélésre jelölték, helyben alkalmazták, netán az illető visszautasította a felkínált munkahelyet. Beszéltünk néhánnyal a sorbanálló munkanélküliek közül is, s mindahányan elégedetlenek voltak. „Nézze, több mint húsz éven át dolgoztam kereskedelemben. Hogy kezdjek most bele valami egészen másba? Hiszen nem is értek hozzá, meg sem tudnám tanulni” – mondta egy középkorú hölgy. Mások a fizetéseket kifogásolták, illetve azt, hogy túlórázni kell, egyesek pedig elmondták: nem azért végeztek el egy egyetemet, hogy most munkásokként dolgozzanak. A legtöbben arra kérték a cégek képivselőit: karikázzák be azt, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak – mert így nem esnek el a segélytől.

Feltételek

A Hanil Electronics képviselőjétől megtudtuk: tízóráig mintegy harmincan jelentkeztek nála, de szinte kivétel nélkül olyan személyek, akik kötelességből jöttek, s valójában nem akarnak ott dolgozni. Elmondta: a cég Biharban van, de a szállítást biztosítják. Váltásokban dolgoznak az alkalmazottak, a hétvége szabad, s kezdetben nettó havi 670 lejt kapnak, valamint étkezési jegyeket. A tapasztalatot, s angol nyelvtudást igénylő munkahelyeken átlagban 1300 lejes a fizetések.