Nem változott semmi

Pár napja a sajtóban számoltam be a
szatmárnémeti adóhivatalban ért
kellemetlen “élményeimről”, és az
azt követő látszólagos
folyamodványokról. Az történt
ugyanis, hogy az augusztus 13-i panaszlevelemben a
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal
ügyfélszolgálati
irodájában kértem magyarázatot
és megoldást a polgármester
úrtól az adóhivatalban tapasztalt
– szerintem – kirekesztő
magatartásra.

A polgármester úr hivatalos
válaszában többek között a
következő olvasható:

„A köztisztviselői törvény ide
vonatkozó paragrafusa valóban
biztosítja az anyanyelvhasználat jogát
a közigazgatásban… Valóban, a
Helyi Adók és Illetékek
Osztályon külön
ügyfélfogadás történik, az
ott végzett munka
jellegzetességéből
adódóan. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy
legalább egy munkatársnak nem kellene
ismernie a magyar nyelvet, vagy, hogy  az
ügyintézés írott formája
ne történhetne magyar nyelven is…
Észrevételét köszönjük
és megígérem, hogy rövidesen az
illető szakosztály
ügyfélfogadó irodáján is
megoldott lesz a magyar nyelv
használata…”

A pár napja megjelent írásban
valamiféle változás
reményéről számoltam be. Nos
azóta egyértelművé vált,
hogy nem történt semmilyen
változtatás az említett városi
közintézményben. Az elmúlt
két napban kétszer is igyekeztem bizonyos
ügyemet intézni, anyanyelvemen. Egyik nap az
volt az elutasítás oka, hogy az
említett ügyben „nincs ott, éppen
akkor az illetékes”, ma (szerk. megj.:
szeptember 29.) viszont fogalmuk sem volt az ott
dolgozóknak, hogy mit akarok tulajdonképpen
ebben az órában (16.15 óra),
egyébként sem foglalkoznak ők
ilyesmivel, csak egy bizonyos munkatárs, aki nincs
itt, különben is miért beszélek
ilyen nyelven, talán nem Romániában
élek?”

A bejáratnál kifüggesztett
órarend szerint 17 óráig van
munkaprogram. Ott nem szerepel olyasmi, hogy mely
ügyeket, hány óráig és
milyen nyelven lehet intézni.

A köztisztviselői törvény szerint –
melyet Ön is idézett korábban –
bármilyen közhivatalban, bármilyen
ügyet intézhetünk anyanyelvünkön
(akár írásban is), egy olyan etnikai
összetételű városban, mint
Szatmárnémeti.

Elgondolkoztat, hogy van-e értelme a
számunkra is többé-kevésbé
kedvező törvények
meghozataláért annyira kemény harcokat
vívni, amilyenről képviselőink
beszélnek néha, ha aztán senki sem
alkalmazza őket? Van-e egyáltalán
értelme  annak, hogy érdekvédelmi
szervezetünk “bekínlódja
magát”  a parlamentbe , ha az ottani
munkája eredményét éppen a
szavazóik nem élvezhetik?

Tisztelettel,
Krakkó Rudolf