Nem tudnak igazolványt cserélni

Szatmár megye – Ameddig nem tisztázott a telek tulajdonjoga, addig a kataszteri hivatal nem tud telekkönyvezni a Batizi úti „Electrolux–tömbház”–nál.

Radu Bud, Szatmár megye prefektusa november 6–án találkozott az Electrolux újonnan kinevezett igazgatójával, Dan Dogojiével és a vállalat szakszervezeti vezetőivel. Megegyeztek abban, hogy folytatni szerenék az eddigi eredményes együttműködést, ugyanakkor újabb közös tervek elől sem zárkóznak el. A szakszervezeti vezetők a prefektus segítségét kérték a Batizi úton az Electrolux által felépített tömbház lakóinak (s egyben lakástulajdonosainak) a problémáiban.

Ezekben a lakásokban a gyár volt vagy jelenlegi alkalmazottai laknak, azonban számukra nagy problémát jelent, hogy kicseréljék a személyi irataikat, ugyanis a lakosság–nyilvántartó irodában kérik a telekkönyvi kivonatot is ehhez. A nehézséget az jelenti, magyarázták a szakszervezeti vezetők, hogy vitatott annak a teleknek a tulajdonjoga, amelyen a tömbházlakás épült, mivel a CFR magáénak követeli azt, és ameddig az ügy le nem zárul, a kataszteri hivatal nem tudja a nevükre telekkönyvezni a területet. A prefektus segítséget ígért az ügy megoldása érdekében.

Gugulya–Hégető Lóránd



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter