Nem természetes

Gyermekkoromban legalább olyan természetes volt, hogy otthon víz folyik a (réz)csapból, mint az, hogy a nagyszüleimnél a ,,nyomóskútról”, vederben kellett hordani a vizet.

Szalóczi Katalin jegyzete.

Otthon leginkább a meleg vízzel kellett spórolni, minthogy ,,nagy tételben” csak hetente egyszer állt rendelkezésre: ilyenkor fűtöttünk be a tartályos fürdőszoba-kályhába.

Az én gyermekeimnek már kalandnak számított, ha nyaralás idején kerekeskútból tölthették meg a kannákat, gondot inkább csak nekem jelentett, hogy az így begyűjtött készletet okosan osszam be főzésnél, mosogatásnál, mosakodásnál. Jól jött, hogy volt mit felidéznem, miként is csináltuk annak idején. Hazatérve a mindennapi kényelembe aztán hipp-hopp, hozzászokik az ember: ha kinyitja a csapot, jön a víz. Ha balra fordítjuk a fénylő acélkallantyút, a hideg, ha jobbra, a meleg.

Pedig mindez mégsem olyan természetes. Ha másért nem, azért jó, hogy van a víznek világnapja: legalább gondolatban mindannyian szembesüljünk vele.