Nem román állampolgár szállította a hullát

Nem román állampolgár szállította a hullát
Holttest volt az autójában annak a férinek, akit Velence környékén állítottak meg rutinellenőrzésre az olasz rendőrök. Az egyenruhások az autó átvizsgálásakor a csomagtartóban bukkantak a női holttestre, állítólag egy német nő hullájára.

Az első jelentések szerint az autót vezető férfi román bevándorló. Ugyanakkor kedd este olyan hírek is nyilvánosságra kerültek, amelyek szerint ukrajnai lehet. A férfit letartóztatták, a vizsgálat tart.
Ezzel egyidőben Giuliano Amato olasz belügyminiszter egyik nyilatkozatában így fogalmazott: “kétségtelen és tagadhatatlan, hogy románellenes a hangulat Olaszországban”. Mint már jeleztük, a román külügyi tárca épp kedden jelentette be, hogy felvette Olaszországot azon listára, amelyen a beutazó román állampolgárokra kockázatot jelentő államok vannak. Az utóbbi napokban több románt is támadás ért Itáliában, azt követően, hogy az utóbbi időben elszaporodott, romániaiak által elkövetett bűncsekelmények miatt az ottani közvélemény radikalizálódott.

Kedden este a román külügyi tárca hivatalosan is reagált a fent ismertetett hírekre, amelyek az olasz médiát máris bejárták. A román minisztérium azt közölte, hogy megvizsgálták az ügyet és arra a következtetésre jutottak, hogy annak semmiféle vonatkozásban nincs egyetlen szereplője sem, aki román állampolgár lenne, az adott gépkocsi pedig német rendszámú.

Az elsődleges vizsgálatok alátámasztották a külügyi tárca következtetéseit, hiszen kiderült az illető egy ukrán férfi.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter