Nem politikai akció volt az utcai arcképfestés

3Hozzászólás
Nem politikai akció volt az utcai arcképfestés
Az elmúlt napokban rengeteg váradi ingatlanon – köztük műemléképületeken – jelentek meg a nagyváradi Visual Kontakt Egyesület elnökének, Gabriel Miloiának portréját ábrázoló, festékszóróval felfestett képek. A galériavezetővel beszélgettünk akciójának indítékairól.

 

– Hány váradi épületre festette fel az önarcképét?

– Több mint száz épületre az utóbbi három nap alatt (hétfőtől szerdáig – szerk. megj.). Többet nem szándékozom kitenni, mert a projektnek ez a része befejeződött.

– Az nem fordult meg a fejében, hogy éppen most felújított épületeket talán nem kellene lefújni?

– Én nem egy építészeti projektet csináltam, tehát nem érdekel a munka integrálása. Sokkal inkább érdekel az, hogy mi történik, miután már megcsináltam ezt az akciót, valamint az, hogy nincs párbeszéd a kulturális intézmények között, de ha van is, az nagyon szigorú és elavult formában zajlik.

– Miért csinálta ezt a sokakban értetlenkedést, illetve felháborodást keltő akciót?

– Én kortárs művész vagyok, az én munkám nem olyan jellegű, hogy azzal üzenni akarjak valamit. Elsősorban azért csináltam ezt az akciót, mert csinálhatom, mert nem volt, és nincs, ami megállítson. Ugyanakkor én a Visual Kontakt Galéria vezetője vagyok, ami egy egyesülethez, vagyis a román állam által elismert szerveződési formához tartozik. Egy egyesületnek kell legyen alapszabályzata. Mi az alapszabályzatunk szerint kulturális tevékenységet folytatunk. A galériában kortárs művészetet mutatunk be. A street art (utcai művészet – szerk. megj.) is egy kortárs művészeti kifejezési forma, és kíváncsiak voltunk arra, hogy ezzel mit lehet kezdeni. Rávettem az egyesület vezetőtanácsát arra, hogy szavazzon meg egy határozatot, melyben a Visual Kontakt engedélyezi, hogy én street artot csináljak, és ehhez még a festékszóró árát is kifizeti. A kérdés az, hogy mi történik akkor, amikor egy galéria, egy hivatalos kulturális intézmény, ami csak akkor működik, ha felvállalja a művészetet, street arttal foglalkozik, ami egyrészt nem legális, másrészt, ahogy egy újságíró fogalmazott, közterület rongálás. Arra voltam kíváncsi, mivé alakul át a street art, a graffiti, ha azt nem egy magánszemély, hanem egy intézménynek a képviselője űzi. Az is érdekes számomra, hogy mi történik a street art belső szabályaival, mert az egy szubkultúra, amelynek a tagjai közterületekre festenek dolgokat úgy, hogy lehetőleg ne találkozzanak a rendőrséggel, és ne büntessék meg őket. Senki sem tudja, ki csinálta a graffitiket, de mindenki látja a munkákat. Én feltettem azt a kérdést, hogy mi történik akkor, ha ugyan titokban jön létre a munka, de az alkotó saját arcképével vállalja fel azt.

– Az történt, hogy többen összetévesztették a román miniszterelnökkel és máris politikai akciónak vélték az arcképfestést.

– Mikor a vezetőtanáccsal és a kurátorral beszéltem arról, hogyan lehet ezt az akciót létrehozni, megegyeztünk abban, hogy ne legyen konkrét üzenete. Persze a munkának van egy belső szabálya: csak nagy, kulturális és művészeti intézményeket, kulturális szimbólumokat, vagy iskolákat és egyetemeket támadtam meg. Azt mondtuk, hogy mi is egy kulturális intézmény vagyunk, intézményesen foglalkozunk street art-tal, és ezáltal is más kulturális intézményekkel akarunk párbeszédet folytatni. Sejtettük, hogy interpretálni fogják, és lesznek akik fantasztikusnak fogják tartani, de lesznek olyanok is, akik azt mondják, hogy ez propaganda, közterület rongálás, stb. Sok hiteles felvetés és reakció érkezhet erre az akcióra, de arra nem számítottunk, hogy politikát látnak bele. Igaz, nem vettem figyelembe azt, hogy hasonlítok egy kicsit Victor Pontára.

– Az intézmények kiválasztása nem sugallhat szintén politikai indíttatást?

– Nem csak helyi, hanem romániai betegség az, hogy abszolút mindent át lehet politizálni. Olvastam olyan reakciót, ami szerint ez kulturális deviancia, ami nem feltétlenül jelent művészetet. Ez a fogalom, hogy kulturális deviancia mindig csak a totalitárius szemléletű művészetfelfogásban merül fel. És ez a reakció tökéletesen megmutatja azt is, hogyan gondolkozik a román és a helyi, nagyváradi társadalom. Ha a reakciók többsége politikát csinál ebből az akcióból, akkor nagy baj van Nagyváradon, és nem az, hogy graffitiznek, hanem az, hogy beteg a város.

– És mi a véleménye azokról a véleményekről, melyek nem művészetnek, hanem közterület-rongálásnak tekintik az akciót?

– Ez a reakció bizonyos szempontból helyes, mert az igaz, hogy szépen felújított épületeket, nemzeti szimbólumokat rongáltam meg. A munkának nincs előre meghatározott üzenete: ez lehet propaganda, személyi kultusz, reklám, provokáció, unaloműzés, konceptuális megnyilvánulás, de politika, az nem. Bár, ha az emberek nagyon akarják, persze… de én azt mondom, hogy nem politika.

– Mire számít, a hatóságok lépni fognak ebben az ügyben?

– Ha fellépnek, akkor az a kérdés, hogy kit büntetnek meg: engem, mint magánszemélyt, vagy engem és kollégáimat, mint intézményt, ugyanis az egyesületnek határozata van arról, hogy én ezt csinálhatom. Persze, a galéria vezetőtanácsa illegális határozatot fogadott el, de a kérdés mégis csak az, hogy kit kell megbüntetni. A street art lassan-lassan átalakul hivatalos, általánosan elfogadott művészeti formává, ami új kérdéseket vet fel, például azt, hogy mi van akkor, ha a street art már nem felforgató, hanem hivatalos művészet? Ha a hatóságok közbelépnek, ez megmutatja, hogyan viszonyulnak ehhez a művészeti, ugyanakkor szociális formához. Ha megbüntetnek, mint magánszemélyt, akkor ez azt mutatja, hogy a helyi interpretáció még nem fejlődött tovább ebben a kérdésben. Ha a galériát büntetik meg, az megint más kérdéseket vet fel. Ha pedig nem lépnek közbe a hatóságok, akkor egyesek szerint nem végzik a dolgukat, de ez azt is jelentheti, hogy a street art már egy általánosan elfogadott művészeti forma, és akkor, mivel elvész belőle a felforgató elem, már nem is művészet, hanem csak propaganda. De éppen ezért csináltuk, és éppen ezért nem volt konkrét üzenete, mert nem tudjuk, de látni akarjuk, hogy mi fog történni. De ha ebből politikai válaszok születnek, akkor az egy csomó konfliktust fog gerjeszteni.

– Többen azt vélték felfedezni, hogy jobbára a magyar közösséghez köthető intézményeket fújt le.

– Van Nagyváradon egy Hadtörténeti Múzeum szép román ágyúkkal, és azokon az ágyukon is megtalálható az arcképem, de van a Román Katona szobrán, a Szakszervezetek Művelődési Házán, a Gojdu Líceumon is. Ebből a szempontból nem disztingváltunk, viszont ha a Hadtörténeti Múzeum ágyúi magyar jelképek, akkor a galéria és a magam nevében bocsánatot kérek a magyar közösségtől.

Pap István



3Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter