Nem okozott kivételes gondot a lehűlés

Nem okozott kivételes gondot a lehűlés
Télen nem rendkívüli, ha hideg van. Ez a summázata annak a körképnek, melyből kiderült, hogy legalábbis Bihar megye északi részén nem okozott gondokat a hőmérséklet csökkenése. A mezőgazdaságnak meg egyenesen jól jön, több szempontból is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése nyomán, mely a fagyhullámra vonatkozó narancssárga figyelmeztetést bocsátott ki, hétfőn hajnali 3 órakor úgynevezett fagyriadó lépett érvénybe, ami csütörtökön délelőtt 10 óráig tart, a maximális hőmérséklet –12 és –8, a minimálisak –22 és –12 Celsius-fok körül várhatóak. „Tél van, nem rendkívüli az, ha hideg van”, fogalmazott az egyik elöljáró a megye északi részéből, amikor rövid körképet próbáltunk készíteni arról, hogy okozott-e valahol valamilyen gondot például a tanintézmények vagy egészségügyi központok fűtésében, működésében a hidegebbre fordult idő. A körkép szerencsére igen „egyhangúra” sikerült, ugyanis mindenütt ugyanazt a választ kaptuk: nincs sehol semmi gond, esetleg többet kell fűteni, mint az előző hetekben, vagy a mindennapi fűtési módra valami mással még rá kell segíteni.

Éppen jó

„Éppen jó idő van a disznóvágáshoz”, tartja a falusi ember, amikor látja, hogy a hőmérő higanyszála jóval a nulla fok alá zsugorodik. A 0 Celsius-fok alatti hőmérsékleten nem ajánlott a gyümölcs és a zöldség árusítása olyan piacokon, ahol a kínálatot szabad területen ajánlják a vásárlóknak. Ez áll a Mezőgazdasági Igazgatóság által a Polgármesteri Hivatalokhoz eljuttatott közleményben, mely hozzáteszi, hogy a fagyás a minőség romlásához vezet, az áru ezek után nem felel meg a törvényben szabályozott értékeknek. Az igazgatóság azt is kéri, hogy a hivatalok tegyék meg az ügyben a szükséges intézkedéseket, nem részletezve, hogy mit ért ez alatt. Konkrétumokat mondott ellenben kérdésünkre Antal János mérnök, az igazgatóság érmelléki tanácsadója, aki szerint a lehűlés az ágazatnak inkább jót tesz. Az őszi vetés műtrágyázására kifejezetten jó ez az idő, hiszen amellett, hogy éppen el kell végzeni ezt a munkát, a gépek rá tudnak menni a földekre. A gyümölcsösökre sincs túl hideg, lehet például nyugodtan folytatni a metszést, ellenben azért mégis van annyira hideg, hogy a kórokozók elpusztuljanak. A kertészetekben lehet gond, azoknál, akik üvegházi termelést végeznek, hiszen ott komolyabb fűtésre, ezáltal nagyobb kiadásra kell gondolni. Például, akik részt vesznek az úgynevezett paradicsom-programban, azoknál már valószínűleg ki vannak ültetve a palánták, hiszen május végéig termést kell leadjanak, és vigyázniuk kell a kis növényekre. Vannak-e belvizek? Kérdésünkre Antal János kifejtette: annyi csapadék nem volt, hogy ezzel számolni kelljen, az Érmelléken itt-ott látható víz alatti területek annak következményei, hogy nincsenek kitakarítva a levezető árkok, az egykori mocsaras vidék pedig, ahol lehet, azonnal megkezdi visszahódítani birodalmát.

Rencz Csaba