Nem mond le az ellenzék által visszaéléssel vádolt román miniszterelnök-helyettes

Nem mond le az ellenzék által visszaéléssel vádolt román miniszterelnök-helyettes
Elhárította hétfőn az őt ért “felelőtlen” vádakat és nem mondott le hivataláról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát vezető román miniszterelnök-helyettes, akit több civil szervezet és a jobbközép ellenzék visszaéléssel vádolt, felelőssé téve őt egy a konvoját felvezető motoros rendőr haláláért.

A tragédia múlt kedden este történt, amikor a politikusnak utat nyitó motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette.
A fővárosi rendőrség csak két nappal a baleset után ismerte el, hogy balesetet szenvedetett kollégájuk nem egy forgalmi dugóhoz sietett – ahogy az első közlésekből érteni lehetett – hanem a belügyminiszter konvojának nyitott utat.
Az ellenzéki sajtó szerint Oprea rendszeresen igénybe veszi a rendőri felvezetést, akkor is, ha azt semmilyen sürgősség nem indokolja. A civil szervezetek és ellenzéki politikusok azt követően kezdték Oprea fejét követelni, hogy nevük elhallgatását kérő rendőrök a Digi 24 hírtelevíziónak elmondták: Oprea gyakorlatilag egy lépést se tesz rendőri felvezetés nélkül, holott a közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel.
Vasárnap Románia több nagyvárosában tüntetők ezrei vonultak utcára a politikus lemondását követelve.
Oprea hétfői sajtóértekezletén azt állította: sosem vett igénybe jogtalanul rendőri felvezetést. Azt mondta: mindeddig azért nem szólalt meg, mert az ügyben indult ügyészségi vizsgálat lezárásáig nem áll jogában nyilatkozni. Elmondása szerint azért állt mégis a mikrofonok elé, mert Klaus Iohannis államfő vasárnap nyilvánosan felszólította őt és Victor Ponta miniszterelnököt arra, hogy tisztázzák a baleset azon körülményeit, amelyek a közvéleményt felháborították.
Egyes lapok szerint Oprea kedden is egy vendéglőből tartott hazafelé, amikor a baleset történt, de miniszter-elnökhelyettes ezt hétfői sajtóértekezletén nem tisztázta, csak annyit mondott, hogy “szakmai” ügyben használt konvojt.
Victor Ponta kormányfő hétfőn azt mondta: reméli Oprea levonja a “politikai tanulságot” az ügyből, amikor azt látja, hogyan fordultak ellene azok az ellenzéki politikusok, akik nemrég még a koalícióból való kiugrása és a kormány megdöntése reményében “udvaroltak” neki.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter