Nem lesz mért szakasz Szatmár megyében

Nem lesz mért szakasz Szatmár megyében
A petei határátkelőnék hagyja el vasárnap délután a Kelet–Európa–rali mezőnye Magyarországot, Szatmárnémetin és Sárközújlakon keresztül pedig Nagybánya felé veszik az irányt a versenyzők. Rali Rali Rali Rali Rali Rali

Ismét változtattak útvonalat a Kelet–Európa–rali szervezői: a verseny mindkét hétfői és keddi romániai mért szakaszát Nagybánya – Izvora – Dese§ti között rendezik, vagyis a Gutin–tető körül rendezik a vesernyt. Korábban arról számoltunk be Lajosvölgy (Huta Certeze) települést is bevonják az útvonalba. Szatmár megye annyiban lesz érintett a raliba, hogy a több mint 300 autós, motoros és kamionos végigvonul majd a 19–es számú országóron (Pete – Batiz – Sárközújlak – Józsefháza – Máramaros megye). Seletye Dávid, a Román Autósklub (ACR) Szatmár megyei kirendeltéségének főnöke azonban fontosnak tartotta megjegyezni: nem lesznek útlezárások ebben az időszakban, ugyanis a mért szakaszokat nem közútakon rendezik. „A rali résztvevői kötelezően be kell tartsák majd a közlekedés–rendészeti szabályokat, amennyiben közútakon mennek majd. Nem lesz rendőri kiséret. Mind az autósok, mind a motorosok és kamionos versenyzők be kell tartsák a sebességkorlátozásokat” – mondta Seletye. Megtudtuk, a versenybírók szigorúan büntetik majd azt a résztvevőt, aki túllépi a közúti sebességhatárt. Három ilyen túllépés után 1000 euró pénzbírságot kell majd fizetnie és 10 órás büntetést kap, a negyedik hasonló eset után pedig kizárják a versenyből.

„Nagyon szigorúak a szabályok, a versenybírók pedig válogatás nélkül, mindenkit büntetnek a mezőnyből” – mondta Ioan „Joe” Luţaş, a Team Dakar Romania szatmárnémeti motorosa. Lu\a§ egyébként a román bajnokságok állandó résztvevője, két évvel ezelőtt pedig a Red Bull Romaniacs enduroversenyen is részt vett. A Kelet–Európa–rali azonban az első nagyobb versenye, amin részt vesz. „Minden vágyam az volt, hogy egyszer én is versenyezhessek a Dakar–ralin. Sajnos ez a terv egyre távolabbinak tűnik, mivel Argentínában rendezik a következő Dakar–ralit, oda eljutni azonban nagyon sok pénzbe kerül. De ez a verseny szervezésileg hasonló a Dakar–ralihoz, és örülök, hogy a terepmotor–sportban híres versenyzők mellett motorozhatok” – tette hozzá Luţaş.

Mint ismeretes, két szatmárnémeti résztvevője van a Kelet–Európa–ralinak: „John” mellett Gyenes „Mani” Emenuel, hazai enduro– és endurocross–bajnok is neki vág a 2713 kilométer versenytávú (ebből 1092 szelektív szakasz) ralinak. Mindkét motoros elismerte a romániai szakaszokon kisebb előnyt élvezhetnek azáltal, hogy ezen a vidéken edzenek valamennyi hétvégén. „Csak sejtjük, merre lesz a nyomvonala a mért szakasznak, azonban a road book–ot csak a napi szakaszt megelőző estén kapjuk meg. Valóban ismerjük jól már ezt a vidéket, és lehet, hogy kicsit előnybe lehetünk a többiekkel szemben” – mondta Mani.

Kapcsolódó cikk: