Nem kötelező a kártya

Nem kötelező a kártya
Augusztus elseje után sem változnak az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos előírások, más szóval továbbra sem lesz kötelező az egészségbiztosítási kártya felmutatása sem a háziorvosnál, sem a gyógyszertárakban, illetve a többi egészségügyi szolgáltatónál, tudatja közleményben a Bihar megyei Egészségbiztosítási Pénztár (CAS).

Amint dr. Ionuţ Gheorghe, a megyei pénztár vezetője lapunknak elmondta, mindennek a hátterében az áll, hogy országos szinten sokan még nem kapták meg a biztosítási kártyájukat, különösképpen a fővárosban. De Bihar megyében is kiosztásra vár még néhány ezer kártya, ezenkívül a napokban érkeztek meg a pénztárhoz a Közrendfenntartás, Nemzeti Biztonság és Jogszolgáltatás Egészségbiztosítási Pénztárához tartozó biztosítottak kiosztatlan kártyái is, azaz további kétezer. „Másfelől az emberek pánikban voltak, féltek, hogy augusztus elsejétől nem fogják tudni kiváltani a gyógyszereiket. Ezért is fontos volt leszögezni, hogy egyelőre minden változatlan” – tette hozzá a megyei pénztár vezetője.
Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője azt nyilatkozta, hogy még nem szögezték le, végül is mikortól lesz kötelező a kártya használata, de valószínű, hogy szeptembertől. „Augusztusban sokan vannak szabadságon, valószínűleg ezért sem siettek felvenni a kártyájukat” –nyilatkozta a pénztár vezetője. Ez amúgy a harmadik halasztás, eredetileg arról volt szó, hogy februártól, majd arról, hogy májustól lesz kötelező a kártya használata országszerte.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter