Nem kivételeznek többé Romániában a plágiummal gyanúsított tisztségviselőkkel

Adrian Curaj román oktatási miniszter
Adrian Curaj román oktatási miniszter
Feloszlatják Romániában azt az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanácsot (CNE), amely a plágiummal gyanúsított magas rangú közhivatalnokok ügyében hivatott eljárni, és egységes, mindenkire érvényes szabályozást vezetnek be a doktori disszertációk eredetiségének vizsgálatánál – jelentette be csütörtökön Adrian Curaj román oktatási miniszter.

A két hete tisztségbe lépett új szakértői kormány oktatási minisztere szerint az intézkedéssel a doktori cím tekintélyét próbálják visszaadni, a kabinet által meghirdetett szakmaiság és átláthatóság jegyében.
Az új szabályozást a tárcavezető az egyetemek és a tudományos akadémia vezetőségével konzultálva akarja kidolgozni. Terveit nem részletezte, de megjegyezte: nem létezik többféle doktorátus, annak függvényében, hogy kiből lesz magas rangú közhivatalnok, a doktori cím mögötti tudományos érdemeket pedig kizárólag az az egyetem garantálhatja, amely az oklevelet kiállítja.
A CNE volt az a testület, amely – a doktori címet kiadó Bukaresti Tudományegyetem etikai testületének döntését felülbírálva – felmentette 2012-ben Victor Ponta akkori miniszterelnököt a plágiumvád alól.
Az oktatási minisztérium etikai tanácsa legutóbb Gabriel Oprea akkori belügyminisztert és kormányfőhelyettest “mosta tisztára” idén októberben, annak ellenére, hogy az ellenzéki sajtó szerint nemcsak ő maga másolta mások munkáiból doktori dolgozata jelentős részét, hanem egyetemi oktatóként Oprea több olyan doktorandusz vezető tanára volt, akik állítólag szintén plagizáltak.
Az új bukaresti kormány sem úszta meg plágium-botrány nélkül: a Pressone.ro hírportál szerint Petre Toba belügyminiszter 2011-ben megvédett doktori dolgozatának kétharmadát más tudományos munkákból vette át a források megjelölése nélkül. A román kormány szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: amennyiben bebizonyosodik, hogy a belügyminiszter plagizált, távoznia kell a kormányból, mert Dacian Ciolos miniszterelnök fontosnak tartja, hogy miniszterei feddhetetlenek legyenek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter