Nem kértek a nyilvánosságból a zenekar tagjai

Bíróság elé kerültek a Depresszio együttes tagjai a tavalyi éjszakai garázdálkodás miatt.

A zenekarok általában nyilvánosságot keresik, és örülnek arról, ha róluk szól a hír. A Depresszió csapata azonban kizáratta a nyilvánosságot a közelmúltban, és ehhez bírói segítséget kértek. Nem futball bírótól, hanem a büntetőügyekben igazságot tevő, és a pulpituson fekete talárban helyet foglaló személytől. A Miskolci Városi Bíróságnak nem az együttes zenei teljesítményét teszi mérlegre. Arra ott van a szakma, és a zenerajongó közönség, a publikum. Most arról kell számot adniuk, hogy miért volt a kezükben felnikulcs, és gépkocsiemelő a tavaly áprilisi miskolci koncert után. Miért azzal menetek be a belvárosában található Mátrix Pubba az éjszakai órán.

A történtek után az Észak-Magyarország hasábjain “Dobverő helyett felnikulccsal ütött” című cikkünkben arról számoltunk be, hogy egy budapesti zenekar (akkor még nem tudtuk melyik) szinte valamennyi tagjának a péntek esti miskolci koncertje után a helyi rendőrkapitányságon fejeződött be a szereplése a kora hajnali órákban. Valamilyen vélt sérelem miatt ugyanis gépkocsiemelővel, felnikulccsal és más eszközökkel a kézben rontottak be a sétálóutcán található Mátrix elnevezésű szórakozóhelyre. Erről maga a tulajdonos, Hornyák László számolt be lapunknak. A bejárati portált, a Kossuth mozi kirakatát bezúzták. A rendőrök a támadókat a kapitányságon állították elő, és eljárást kezdeményeztek ellenük csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt. Nem kizárható azonban, hogy a tulajdonos rongálás miatt, a megverni szándékozott személy pedig önbíráskodás miatt tesz feljelentést az ügyben.

Akkor arról is beszámoltunk, hogy lapértesülésünk szerint a zenekari tagok azon háborodtak fel és követeltek revansot, hogy egyik tagjukat vagy szimpatizánsukat megütötték. A bántalmazót a Mátrixban akarták móresre tanítani. Szemtanúk szerint a dobos felnikulccsal, a csapat frontembere pedig gépkocsiemelővel a kezében akart igazságot osztani. Úgy tudjuk, hogy a kivezényelt rendőrökkel is némileg összecsaptak.

Azóta a Városi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat az ügyben – tudtuk meg dr. Martossy Györgytől, a B.-A.-Z: megyei Főügyészség szóvivőjétől. A vád szerint a sétáló utcában találkoztak barátjukkal hajnali fél kettőkor, aki elmesélte neki, hogy nem sokkal korábban ketten megverték. Emiatt a vádlottak ingerült állapotban bemenetek a szórakozóhelyre. Betörték a bejárati ajtó üvegét, felrúgták a műanyag székeket. A vendégeket pedig hangosan molesztálták, szidalmazták. Néhányuk ruháját is megcibálták. A helyszínre érkező üzletvezető nő sem úszta meg a rángatást, és lökdösést. Majd tovább ordítoztak, káromkodtak és veréssel fenyegették a bent lévőket.

Amikor az üzlet dolgozói közölték, hogy rendőrt hívtak, a csapat eltávozott ugyan, de a gépkocsi emelővel bezúzták a Kossuth Mozi vitrinjét, és berúgták a filmszínház fakazettás ajtajának közepét. Az ügyészég pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak. A tárgyalás napján megjelentünk a bíróságon, de a bíró zárt tárgyalást rendelt el a vádlottak kérésére. Nem értettük, miért ez a zárkózottság. A vádlottak egyike sem kiskorú már, és zenészként hozzászokhattak nyilvánossághoz. Szerettük volna megtudni, hogy mit mondtak el mentségükre. Ezt azonban nem tudhattuk meg, mert magukra záratták a tárgyalóterem ajtaját. Indoklást nem adott a bíró. Mindenesetre a nyilvános ítélethirdetésen ott leszünk…

P. T.