Nem kaptak nehéz feladatokat

Nem kaptak nehéz feladatokat
Fennakadások nélkül kezdődött el az érettségi Bihar megyében. A vizsgázók román nyelvtudásukról adtak számot. Nem volt túlságosan nehéz, mondták az általunk megkérdezettek.

Az Ady Endre középiskolában a hétfői nap folyamán 63-an kellett megjelenjenek a vizsgabizottság előtt, az utolsó diák 18.50-re volt betervezve. A szóbeli megmérettetés az eltervezettnél gyorsabban ment, tudtuk meg a XII.D néhány diákjától, 10.40-kor már szinte a fél osztály levizsgázott és mindenki a legjobb minősítést kapta. Kedden folytatódik a román szóbeli, ezúttal két bizottság méri fel a végzősök tudását és 101 érettségizőnek kell sorra kerülnie.

Alapfokon

A felmérés nem volt nehéz, mondták hétfőn az általunk megkérdezettek. Általánosságban elmondható, hogy két fő kérdést kaptak és az elsőnek három alpontja is volt. Egyesek szerint a második feladat volt kicsivel komplikáltabb. Ennek során egy rövid szöveget kellett elmondaniuk egy megadott témával kapcsolatban – például arról, hogy mit gondolnak a dokumentáció fontosságáról. Mások viszont az első pontot érezték nehezebbnek. Ezen belül többek között a megadott szöveg stílusát kellett meghatározni, illetve a vizsgázónak meg kellett fogalmaznia benyomását a szövegben szereplő személyekről. „Eléggé alapfokú kérdések voltak. Aki a négy év alatt valamennyit is tanult, annak nem okozhatott nehézséget” – mondta az egyik érettségiző.
Bihar megyében 5490 diák iratkozott fel az érettségi vizsgára, közülük 895-en korábbi évfolyamokból, tudtuk meg Claudiu Damiantól, a Bihar megyei Tanfelügyelőség szóvivőjétől. Negyvenhat vizsgaközpontban zajlik a felmérés megyénkben, elvileg minden olyan tanintézetben, ahol vannak tizenkettedikesek. Kivételt azok az iskolák képeznek, ahol nagyon kevés az érettségizők száma, tette hozzá. Ezzel magyarázható, hogy például az Ady Endre középiskolában mérik fel tudásukat a borsi mezőgazdasági és ipari szakiskola végzősei is, szám szerint kilencen. Ők egyébként a keddi nap folyamán kerülnek sorra.

Vizsgák

A román nyelv és irodalom kompetenciavizsgának 10-én mindenütt véget kell érnie és szintén ezen a napon kezdődik el az anyanyelvi kompetenciavizsga, melyre ugyancsak három napot jelöltek ki. Június 15 és 19 között a vizsgázók digitális kompetenciáit mérik fel, 22 és 26 között pedig idegen nyelvi tudásukról adnak számot. Az írásbeli vizsgák június 29 és július 3 között zajlanak; július 6-án függesztik ki az eredményeket, s aznap 12 és 16 óra között lehet óvásokat benyújtani. Ezeket július 7 és 9 között bírálják el, a végső eredményeket pedig július 10-én függesztik ki.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter