Nem jelentkeznek a faültetők

A keddi sajtótájékoztatón is téma volt a nagyváradi Rhédey-kertben kivágott fák ügye. Fotó: Alexandru Nitescu
A keddi sajtótájékoztatón is téma volt a nagyváradi Rhédey-kertben kivágott fák ügye. Fotó: Alexandru Nitescu
A nagyváradi polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának jelentése szerint tavaly a városban 939 fát vágtak ki, és csak 208-at ültettek.

 

Tavaly Nagyváradon 939 fát vágtak ki, amelyek közül harminc egészséges volt, ezeket mégis ki kellett vágni, mert nagyon megdőltek, és az a veszély fenyegetett, hogy balesetet vagy anyagi kárt okoznak, illetve a gyökérzetük veszélyeztette a közműveket, vagy ingatlanok alapzatát. A műszaki igazgatóság tavalyi évi tevékenységét ismertető keddi sajtótájékoztatónak ez volt a legvitatottabb, a sajtó részéről leginkább firtatott kérdése, annál is inkább, mert a napokban a Rhédey-kertben (Bălcescu park) is kivágtak tizenhét fát, amelyek kidöntésére, úgy tűnik, nem volt meg a Környezetvédelmi Ügynökség engedélye, ezért a Környezetvédelmi Őrség le is állíttatta a további fakivágásokat. Ennek az ügynek a kapcsán Florin Birta alpolgármester a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy mivel beteg fákról van szó, ezért nem is lenne szükség a környezetvédelmi ügynökség engedélyére a kivágásukhoz, mindazonáltal a polgármesteri hivatal és az ügynökség munkatársai terepszemlét tartottak, és megállapították azt, hogy mely fákat lehet kivágni. Erről írásos dokumentum nem készült, csak szóbeli jóváhagyást kaptak az ügynökségtől, de a városháza továbbment és az Erdészeti Hivatal segítségét kérte, hogy jelölje meg a kivágásra ajánlott fákat: „Mi nem vágtunk ki mást, csak azt, amit az erdészeti hivatal kivágásra megjelölt” – szögezte le Birta, hozzátéve, hogy most a Környezetvédelmi Őrség feladata megállapítani azt, hogy voltak-e egészséges fák is a kivágott példányok között. Ghitea hozzátette, hogy a város akkor is kivágja az elkorhadt, beteg fákat, ha arra nem ad engedélyt a környezetvédelmi ügynökség, hiszen ha egy leszakadó faág, kidőlő fa balesetet vagy anyagi kárt okoz, az az önkormányzat felelősségét terhelné, amit mindenképpen el akarnak kerülni. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Rhédey-kertet 1997-ben adta koncesszióba a város huszonöt évre egy magánvállalkozásnak, ez a vállalat tartja karban a parkot is. A szerződés 2021-ig van érvényben, és bár Birta és Ghitea is azt mondták a sajtótájékoztatón, hogy nincsenek megelégedve azzal, ahogy a park kinéz, ennek ellenére a polgármesteri hivatal nem bont szerződést, mert akkor a szerződés értelmében ki kellene fizetni a cégnek azt, amit az idők során a parkban épített.

Kevesebb fa

Visszatérve a jelentésre, Mircea Ghitea elmondta, hogy a tavaly két faültetési közbeszerzést is meghirdettek, de ezekre senki sem jelentkezett, noha megítélése szerint a darabonkénti 1200 lejes ár áfával együtt jó ajánlatnak tűnik. Mint mondta, tudomása szerint a vállalkozók azért nem jelentkeztek a közbeszerzésekre, mert elégedetlenek azzal a kitétellel, hogy az elültetett fákat két évig gondozniuk kell, és ebben az időszakban a kiszáradt fákat saját pénzből újra kell ültetniük. Ghitea leszögezte, hogy az idén új közbeszerzési eljárást hirdetnek meg és igyekeznek bepótolni a tavalyi elmaradást is. Egyébiránt 2017-ben 9443 fát metszettek meg különböző okokból. A fakivágási-karbantartási munkálatokra a város a tavaly összesen 835.695 lejt költött áfával együtt.

Pap István