Nem ismerik a törvénytervezet visszavonásának okát

Megszavazta a képviselőház,
beiktatták a Szenátusnál és
mégis 2008 december 22-én visszavonták
azt az RMDSZ törvénytervezetet ami
Románia regionális
fejlesztésére vonatkozó 315/2004-es
törvény módosítását
célozta.

Izsák Balázs a
Székely Nemzeti Tanács
elnöke úgy értékeli, a
visszavonással az RMDSZ
elismerte, hogy tévedett, hogy a
törvénytervezet rossz és
későre készült el. Úgy
gondolja, a fejlesztési régiókat a
közigazgatási régióknak
megfelelően kell kialakítani.


„Visszavonták az egyetlen, a
decentralizáció felé tett
lépésüket”, mondta
Szász Jenő a Magyar Polgári
Párt elnöke. Nagy csendben
visszavonták, nem lep meg de
felháborítónak
tartóm”, tette hozzá.


A megkérdezett RMDSZ
tisztségviselők, vagy nem tudtak a tervezet
visszavonásáról, vagy pedig nem
ismerték a visszavonás okát.

Sógor Csaba kijelentette, nem
tudja miért vonták vissza a
Szenátusból az RMDSZ
törvénytervezetét. Megjegyezte, hogy
egyes törvénytervezeteket
elutasítanak másokat, pedig bizonyos
okoknál fogva visszavonnak.


Winkler Gyula nem tudott a fentebb említett
törvénytervezett
visszavonásáról és azt sem,
hogy mi lehetett a visszavonás oka.


A Pro Európa Liga
társelnöke, Smaranda
Enache
, nem cáfolta, de meg sem
erősítette, hogy tud a fejlesztési
régiókra vonatkozó
törvénytervezet
visszavonásáról. Kijelentette,
hogy míg a „krízis van, nem
foglalkozhatunk ezzel”.
Meggyőződése szerint az egyik
lehetséges megoldás a spanyol modell
kővetése lehetne. „Románia
2013-i meg kell találja a megfelelő
képletet” mondta a PEL
társelnöke.


2008-ban, a fentebb említett törvény
módosítására az
RMDSZ kidolgozott egy
törvénytervezetet amelyben nem 8 hanem 16,
jogi személyiség és saját
intézmény rendszer nélküli
fejlesztési régió
létrehozása volt feltüntetve
és melyekben a döntés hozatal
szerepe továbbra is Megyei Tanácsokra
hárult volna. Ez az RMDSZ
törvénytervezett tett első alaklommal
említést a Hargita, Kovászna
és Maros megyék egy ugyan azon
fejlesztési régióban
„Székelyföld
régió-ban” való
„tömörítéséről.
Más, a Székelyföld
létrehozását szorgalmazó
törvénytervezetekkel szemben, az
RMDSZ kezdeményezése
volt az egyetlen törvényes és
életképes törvénytervezet.