Nem hagyták jóvá a rektori címet

Nem hagyták jóvá a rektori címet
A Tanügyminisztérium rendelete alapján Cornel Antal nem töltheti be a Nagyváradi Állami Egyetem rektori tisztségét. Az indokok között a választási csalás gyanúja is felmerült.

 

Cornel Antal tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a Tanügyminisztérium rendeletét, amely szerint a jelenlegi rektor nem töltheti be tovább ezt a tisztséget. A rendeletben részletesen ismertették álláspontjukat a 1/2011-es tanügyi törvényre hivatkozva, miszerint egy rektornak két mandátuma lehet, összesen nyolc évig. Arra hivatkozva, hogy a törvény nem szabályozza a részleges mandátumokat, és hogy a mandátum a funkcióra és nem a tisztséget betöltő személyre vonatkozik a minisztérium a 2004-2008 és 2008-2012 közötti mandátumokat teljesnek tekinti, annak ellenére, hogy Cornel Antal első mandátuma 2007-ben kezdődött, abban az évben, amikor kirobbant a hallgatók számával kapcsolatos hamis jelentések miatti botrány, s az egyetem szenátusa megvonta a bizalmat Teodor Maghiartól, a korábbi rektortól. Cornel Antal első mandátuma 2007 augusztusától 2008 márciusáig szólt, második, teljes mandátuma pedig a 2008-as évi választások után kezdődött. Cornel Antal leszögezte, hogy a választások előtt több jogi szakértőt és magát Daniel Funeriu tanügyminisztert is megkérdezte, hogy jogosan indulhat-e a rektori címért, és minden helyről pozitív választ kapott, igaz Funeriu csak szóban közölte válaszát. A rendeletben felhozott érvek ellen a rektor elmondta, hogy nem ő az egyetlen aki részleges mandátumot töltene be, a törvény lehetővé teszi a négyévesnél rövidebb mandátumot, továbbá azok pályázását is a rektori tisztségre, akik a mandátum ideje alatt elérik a nyugdíjkorhatárt. Az egyetemi választások alatt Gheorghe Ionescu óvást adott be, amelyet az újonnan megválasztott szenátus akkor el is utasított. A rektori tisztség jóváhagyására már csak a minisztérium jóváhagyására lett volna szükség, de ezt nem kapta meg Antal. Ha a jelenlegi rektor nem nyújt be óvást a minisztériumi rendelet ellen márciusban lejáró mandátuma után újabb rektorválasztást kell szervezni.

 

Csalás?

A minisztériumi rendeletben a fentiek mellett azt is kifogásolták, hogy a választások jegyzőkönyve

hiányosságokat és pontatlanságokat tartalmaz az érvényes szavazatok számát, az választásra jogosult személyek számát, a fel nem használt és az érvénytelenített szavazatok számát tekintve. A rendeletben megjegyezték, hogy a csalás gyanúja azért merült fel, mert a választás jegyzőkönyvében foglalt adatok nem egyeznek meg a Feslőoktatási Főigazgatóságnak elküldött adatokkal. Vasile-Aurel Căuş, az egyetemi választási iroda elnöke ismertette mindkét okmányban foglaltakat, szerinte félreértésről lehet szó hiszen a két iratban szerepelő adatok megegyeznek. Cornel Antal hozzátette, nem érti, hogy vádolhatják meg csalással, hiszen teljes átláthatóság jellemezte a voksolást, 12 megfigyelő, valamint 15 sajtós kísérte figyelemmel az összes mozzanatot.

 

Nagy Noémi

Címkék: , ,