Nem gencsi ügy

A romániai igazságszolgáltatás a román alkotmányt durván megsértő döntést hozott, mert a vallási felekezetek autonómiájának állam és az alkotmány általi garantálása és védelme ellenére beleavatkozott a gencsi egyházközség és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ügyébe.

Ha emlékezetem nem csal, az egyházi autonómiát még Ceausescu, a látszatokra amúgy nem sokat adó diktátor sem kísérelte meg megsérteni, s csak akkor küldte pribékjeit Temesvárra, 1989 szeptemberében, amikor Papp László püspök segélykérő levelét kézhez vette. Az autonómia, mint tudjuk, önrendelekezést jelent, azt, hogy az állam lemond jogosítványai egy részéről egy önmagát megszervező közözsség javára. Többek között arról, hogy az önrendelkező közösség a saját életét a Btk.–ba nem ütköző, de maga alkotta törvények alapján szervezze meg.

A román alkotmány úgy védi és garantálja a felekezetek autonómiáját, hogy (teljes joggal) feltételezi: aki tagja, az önként tagja az autonóm közösségnek, amelyből következik, hogy önként és szabadon elfogadja, és aláveti magát az önrendelkező közösség törvényeinek. A papi eskünek, például.  Mit keres akkor mégis a világi igazságszolgáltatás Gencsen? Ja, vagy van egy kultusztörvényünk, amely nem áll összhangban az alkotmánnyal? Hogy ez így igaz, épp a gencsi eset bizonyítja, s ez bizony elég nagy baj. De még nagyobb baj, hogy ezt a kisebbet a világi igazságszolgáltatás nem veszi, vagy úgy tesz, mintha nem venné észre. A kérdés csak az: a pénz vagy a politika fogja be a szemét?