Nem fizethet pótlékokat a megyei tanács

Bihar megye – Az egységes bérezsről szólü törvény hatályba lépése után a megyei önkormányzatok nem fizethetnek különböző pótlékokat és juttatásokat alkalmazottaiknak.

Az egységes bérezésről szóló törvény elfogadása után tilos a fizetésekről, vagy természetbeni juttatásokról egyezkedéseket folytatni, mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Radu Tirle a Bihar Megyei Tanács elnöke. Kijelentette, hogy az új bértörvény hatályba lépése, és a kollektív munkaszerződés lejárta után írta alá a szerződéskiegészítést a megyei önkormányzat dolgozóinak érdekeit kéviselő  Forum Szakszervezet vezetőjével, Kiss Judittal. „Nem a megyei tanács óhaja volt az, hogy megvonja ezeket a pótlékokat. Mi megtettünk a dolgozókért mindent, amit lehetett”  – fogalmazott Tirle. A megyei tanács gazdasági és jogi osztályának képviselői is azt az álláspontot erősítették a sajtótjékoztatón, miszerint a megyei önkormányzatnak a jelenlegi törvényi keretek között nincs módjában a rendelkezésre állási pótlékot és más szociális pótlékokat fizetni a dolgozóknak. Elhangzott, hogy a rendelkezésre állási pótlékot eredetileg csak a  Belügyminisztérium kötelékében dolgozók kapták meg, de a megyei tanács kiterjesztette azt saját dolgozóira is. Olyannyira a megyei tanácsokra volt bízva az a döntés, hogy megadják-e dolgozóiknak ezt a pluszjövedelmet, hogy vannak olyan megyei önkormányzatok az országban, amelyek sohasem fizettek rendelkezésre állási pótlékot dolgozóiknak. 2009-ben azonban a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék úgy döntött, hogy a közigazgatásban dolgozóknak ne járjon ez a plusz bevétel.

Pap István