Nem fenyeget belvíz-veszély

Nem fenyeget belvíz-veszély
A Bihar megyében az utóbbi napokban lehullott hó több helyen olvadni kezdett, ami miatt jelentősen megnőtt az altalajban a vízmagasság, mindazonáltal nem kell belvizek kialakulására számítani az elkövetkező időszakban. Ezt Pásztor Sándortól, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgatójától tudtuk meg.

A szakember elárulta, hogy bár elég magas az altalajban a vízmagasság, de ez még nincs veszélyesnek számító szinten. Mint mondta, a víztározókba jelenleg 150 millió köbméter víz van betározva, ugyanakkor jelenleg a hegyekben 70 centiméter és 1,10 méter között ingadozó vastagságú hótakaró van, és amennyiben ez a hó elolvad, akkor is van hely a víztározókban ennek a csapadékmennyiségnek a betározására. Hozzátette, hogy csak akkor kellene belvízzel számolni, ha 60-100 liter/négyzetméternyi csapadék esne, de egyelőre ekkora mennyiségű csapadékot nem jeleznek előre megyénkben. Kérdésünkre válaszolva Pásztor Sándor elmondta, hogy hagyományosan az Érmelléket és a Madarász, Cséffa, Nagyszalonta vonalától délnyugatra lévő területeket, valamint Keményfok és Ant környékét szokta fenyegetni a belvíz. Nem vételen, tette hozzá, hogy az érmelléki lápvidék lecsapolása előtt azon a vidéken minden tél végén és tavasszal belvíz árasztotta el a terület nagy részét. Ugyanakkor Bihar megye délnyugati részén van az ország legnagyobb, 40 ezer hektáros belvízelvezető rendszere. Elmondta, hogy ott belvízelvezető csatornák vannak, illetve öt szivattyútelep üzemel, amelyek átemelik a vizet a csatornákba, a belvízelvezető főcsatorna Antnál éri el a Fekete Köröst, és a belvizeket így a Fekete-Körösbe juttatva vezetik el.