Nem féltek a címvédő „farkastól”

Nem féltek a címvédő „farkastól”
A Nemzeti Liga férfi kézilabda bajnokság harmadik fordulójában a bajnok Konstancai HCM volt a Nagyváradi VSK D&C vendége. A „tengerészek” azt ígérték, felfalják az újonc Sebes Körös-partiakat!

Döcögős volt a váradi legénység útja a másodosztályban, elsősorban azért, mert csak a selejtezőkörben dőlt el, hogy a váradi fúk egy osztállyal magasabban szerepelhetnek a 2007/2008. évi idényben. Addig volt két-három másodosztályú „kisiklásuk”, végül az osztályozóra megtáltosodtak a fiúk, és három-négy, eddig igen sikeresnek mondható leigazolással menetelni kezdtek az őszi idény pontvadászatában is. A nyitó meccsen itthon legyőzték a Medgidiát, majd a bajnokverő Ploiesti-et idegenben, csütörtökön pedig a címvédőt fogadták a Sportcsarnokban.

Történelmi döntetlen!

A bajnokcsapat hírének és tudásának megfelelően játszott Váradon, mert játékosai semmiképpen sem szerették volna, hogy megismétlődjön a ploiesti-i fiaskó. Ez azonban nem csupán rajtuk, hanem most a szerencséjükön is múlott! A házigazdák is szenzációsan játszottak, minden labdáért küzdöttek a közönség fergeteges buzdítása mellett, ám hiába, mivel tőlük meg egy ici-picit elpártolt Fortuna, és erejükből így csak döntetlenre futotta: VSK D&C–Konstancai HCM 25–25.

Szántó Sándor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter