Nem félnek a választásoktól

Akt.:
Nem félnek a választásoktól
Nagyvárad – Az RMDSZ Bihar megyei szervezete készen áll a másfajta kormányzati szerepvállalásra és támogatja az előrehozott választásokat, amennyiben ez a stabilitást szolgálja. Íme a részletek.

 

 

Borbély László, az RMDSZ országos politikai alelnöke egy televíziós műsorban a napokban azt közölte: a jelenlegi, megváltozott társadalmi-politikai helyzetben és az Alkotmánybíróságnak az összevont választásoknak alaptörvényellenesnek nyilvánított döntése után komolyan el kell gondolkodni azon, hogy nem lenne-e jobb előrehozott parlamenti választásokat tartani. A politikus ezzel megerősítette Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek egy nappal korábbi nyilatkozatát, miszerint az elmúlt hetekben felerősödött társadalmi elégedetlenségek miatt a Szövetség részéről támogatható lenne egy ilyen elképzelés. Borbély László ugyanakkor közölte, az RMDSZ vezető testületei a héten tárgyalnak a kérdésről. „ Az RMDSZ nem tart az előrehozott választásoktól, és képes időben felkészülni erre az eshetőségre is. Az elmúlt hetekben a szervezeten belül is voltak viták, pro- és kontra álláspontok, de úgy látom, hogy most változott a helyzet: az előrehozott választások előnye az lenne, hogy az utca is elcsitulna, de konszenzusra jutnánk az ellenzékkel is, hiszen az előrehozott választásokat ők javasolták. Ha pedig egyetértés van a kérdésben, akkor miért ne? Vágjunk bele!”-fogalmazott.

A politikai alelnök szerint az előrehozott választások az erdélyi magyar politikán belül is elejét vennék a „parttalan vitáknak”. Az RMDSZ világosan megfogalmazta: mi felkészültünk a választásokra, ha pedig valaki tárgyalni akar velünk, az jöjjön, és kérje ezt. Nem mi kell menjünk, hanem ők kell jöjjenek hozzánk – mondta Borbély László, aki hozzátette, míg az önkormányzati választásokon esetenként szó lehet együttműködésről, a koalícióként való indulás a parlamenti választásokon elfogadhatatlan a Szövetség számára.

 

Támogatják

 

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az esetleges előrehozott választásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az RMDSZ olyan közéleti tevékenységet folytat, amivel bátran ki tud állni a magyar közösség elé, legyen szó rendes vagy akár előrehozott választásokról. A 2011-es év is azt bizonyítja, hogy komoly eredményeket tudnak felmutatni, például az intézményépítés területén, legyen szó az oktatásról (magyar iskolák Nagyszalontán és Margittán, a névváltoztatás után létrejött váradi Szacsvay Imre Általános Iskola) vagy egyéb kulturális ügyekről (önálló Szigligeti Színház). Mindezek tükrében tehát nyugodtan kijelenthetik: támogatják az előrehozott választásokat, ha ez azt a célt szolgálja, hogy minél hamarabb tisztuljon a kép. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2012 második fele nehéznek igérkezik a térség számára is – látható például, hogy Magyarországon megszorító intézkedéseket vezettek be és komoly tárgyalások zajlanak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) -, így mindenkinek
az kell legyen az érdeke, hogy stabil kormányzása legyen az országnak. Ha tehát ezt a célt szolgálnák az előrehozott választások, akkor az RMDSZ Bihar megyei szervezete felvállalná ezt. Tény, hogy megyei szinten az RMDSZ-nek a PNL-vel van együttműködési megállapodása amihez 2011-tól csatlakozott az USL többi tagja ami 2016-ig érvényes, tette hozzá a politikus.

Ciucur Losonczi Antonius

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2012 második fele
nehéznek igérkezik a térség számára is- látható például, hogy
Magyarországon megszorító intézkedéseket vezettek be és komoly
tárgyalások zajlanak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)-, így mindenkinek
az kell legyen az érdeke, hogy stabil kormányzása legyen az országnak.
Ha tehát ezt a célt szolgálnák az előrehozott választások, akkor az
RMDSZ Bihar megyei szervezete felvállalná ezt. Tény, hogy megyei szinten
az RMDSZ-nek a PNL-vel van együttműködési megállapodása amihez
2011-tól csatlakozott az USL többi tagja ami 2016-ig érvényes, tette
hozzá a politikus.