Nem elég a jó szándék, pénz is kell

Betegekre várva
Betegekre várva
A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horea Uioreanu, lépést akarván tartani a hazai politikai élet megnyilvánulásaival, sajtótájékoztatót tartott, melyre meghívott néhány Kolozs megyei szenátort és képviselőt is. A szép számban jelenlevő média képviselőinek szuggesztíven sorolta fel mindazon eredményeket, melyekről, úgy érezte beszélnie, kell.

Hiszen a jelenlegi hatalmon levő politikai szervezeteknek nem elég csak a választások alkalmával hangoztatott szöveg, de az élet szinte követeli: tenni is kell valamit annak érdekében, hogy a megye gazdasági élete is fejlődjön.

Horea Uioreanu szerint a Kolozs Megyei Tanács lehetőségeihez viszonyítva, szeretné a megye gazdasági helyzetét minél hamarabb fellendíteni, „hiszen adottságaink meg vannak, melyek mind azt bizonyítják, sokkal többet is, tehetnénk.”

Ennek érdekében a Regionális Sürgősségi Kórház felépítése a legfontosabb beruházások egyike. Nemzeti érdek is. Kolozsvár egyetemi város, ahol az orvostudománynak kiemelkedő hagyományai vannak. Felszereltsége következtében a legmodernebb gyógyítási lehetőségeket teremtheti meg. Megelőzés, kezelés, és rehabilitáció nemcsak a megye érdeke, de az ország érdeke is. A betegek gyógykezelése, a turisztika fellendítése, a létező humán anyagban levő értékek minél jobb kiaknázása a jelenlegi kormány politikájának előterében van, melyre nem csak hazai, de európai pénzforrásokat is meg lehet pályázni. A Regionális Sürgősségi Kórház területe 14,4 hektár, ami a Megyei Tanács területe. Az építkezési költségek végösszegét 663.345.000 lejre becsülik. A jelenlevő politikusokat arra biztatta, lobbizzanak annak érdekében, hogy a megfelelő anyagiak előteremtődjenek.

Ekkor fejtette ki, hogy Kolozs megye nem kellő képen reprezentált a mostani bukaresti politikai életben.

A Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéri új kifutópálya építésének befejezése a második legnagyobb befektetés, melynek végösszege 107.971.292 lej. A kifutópálya hossza 3500 méter, amely 60 méter széles és 2,5 méter mély. Ennek érdekében a Szamos mederét módosítani kell. Mivel a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér a környező országok számára is fontos, az átmenő turizmust is fellendíti. Hiszen több mint egymillió utasforgalomra számítanak.

Fontosnak tekinti az ipari parkok bővítését, melyhez szükséges befektetés értéke a Tetarom I. 44.674.822, a Tetarom II. 50.000, a Tetarom III. 45.778.000, a Tetarom IV. 37.430.535 lej. A hulladéktelep kiépítésére 22.327.783 lejt, a Görög- keleti templomra 1.000.000 lejt fektetnek be.

A jobb életfeltételek és lehetőségek megteremtésének anyagi hátteréhez szükséges pénzforrást az állami költségvetéstől, illetve sikeres Uniós pályázatoktól reméli. Ugyanakkor a helyi gazdasági élet szereplői is hozzájárulhatnak.

A tanácskozáson, a 14 szenátusi és parlamenti képviselő közül, kilenc vett részt. Lévén gyakorlott politikusok, támogatásukról biztosították a jelenlevőket, a megyei tanácsot a beruházások megvalósításában. Azonban a pénzek megszerzése nem könnyű feladat, mert a gazdasági élet mélyrepülésben van.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .