Nem csalhatnának a közköltségekkel

Ilusztráció
Ilusztráció
Egész Nagyváradra kiterjedő informatikai programot vezetne be Mircea Mălan alpolgármester, mely átláthatóvá tenné a tulajdonostársulások tevékenységét, s megelőzné a sikkasztást.

Amint az alpolgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az elképzelés a fogyasztókkal folytatott több száz megbeszélés nyomán és az utóbbi években, a lakótársulásokon belül gyakorta előforduló csalások miatt született meg. Hogy ne történhessen meg többé az, hogy a lakótársulás megbízottja eltulajdonítja a lakosok pénzét, egy átfogó informatikai programot vezetne be, országos premierként, mely minden fogyasztó számára láthatóvá tenné a tulajdonostársulás által végzett kifizetéseket, s persze azt is, ha a társulás elmulasztotta kifizetni a számlákat.

Az eddigiek során tárgyalásokat folytatott informatikai cégekkel, s ennek nyomán megerősítést nyert, hogy az elképzelés gyakorlatba ültethető – viszont egyelőre ilyen számítógépes program csak „kicsiben” létezik. Az elkövetkezendőkben, egyelőre kísérletképpen ezer fogyasztónál vezetik majd be, s a visszajelzésektől függően írják majd ki a versenytárgyalást a Várad-szerte gyakorlatba ültetendő program elkészítésére. A fogyasztók számára ingyenes program azt is lehetővé teheti majd, hogy a váradiak on-line fizessék ki a közköltségeiket, s egyúttal egységesíti a költségek kiszámítási módját, tette hozzá az alpolgármester. A lényeg, hogy minden átláthatóbban működjön ezen a téren.

A közbeszerzési eljárás elindítását a váradiakkal szervezett tájékoztató megbeszélések előzik majd meg, melyek során a lakosok is elmondhatják ezzel kapcsolatos véleményüket, illetve javaslataikat. Várják egyúttal azokat az informatikai cégeket is, melyek szintén tudnának ilyen programot készíteni.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter