Nem akarnak csúszópénzt

Nem akarnak csúszópénzt
Ellenzi az orvosoknak nyújtott „figyelmességek” legalizálását az Orvosok Szövetsége (Alianţa medicilor) nevet viselő oldal, mely nemrég létesült az egyik ismert közösségi portálon és jelenleg több mint hétezer tagot számlál.

Amint az oldal működtetői írják, a csúszópénz praktikáját le kell állítani, a betegek egyetlen civilizált országban sem adnak figyelmességeket orvosaiknak. „Valósággal sokkolt bennünket az, amit a televízióban láttunk, éspedig, hogy bizonyos normák betartásával az orvosoknak adott csúszópénz legális lesz” – áll az említett oldalon. A tagok már a legelején azon a véleményen voltak: a csúszópénz lealacsonyító mind az orvos, mind a páciens számára. Ez az állásfoglalás válasz arra, hogy Victor Ponta kedden bejelentette: arra kérte az igazságügyi minisztert, állítson össze egy olyan törvénytervezetet, mely kizárja a jogi felelősségre vonást abban az esetben, ha az egészségügyi alkalmazottak a pénzt bizonyos feltételek betartása mellett kapják. Három feltétel van, éspedig: sem az orvos, sem az asszisztens nem szabhatja meg feltételként a plusz juttatást, csak a kezelést követően adható és az egészségügyi alkalmazottaknak be kell vallaniuk, mint jövedelmet, hogy adót fizessenek utána. A miniszterelnök elmondta: a tavaly megszavazott kormányrendelet értelmében az orvosok már nem köztisztviselők, de a figyelmességek kérdése érzékeny téma, ezért törvény, nem sürgősségi rendelet szabályozza majd.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter