Nem ajánlatos petárdázni

Nem ajánlatos petárdázni
Nagyvárad – A robbanékony anyagokra vonatkozó 1995/126. számú jogszabályt módosító és kiegészítő 2006/406. számú törvény értelmében 3 hónaptól 1 évig terjedő szabadságvesztés jár a petárdázásért.

Jakab Szabolcs, a Pyrotechnic Transilvania cég képviselője az erdon.ro-nak elmondta: az 1995/126. számú jogszabályt módosító és kiegészítő 2006/406. számú törvény értelmében 3 hónaptól 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik az I. osztályba sorolt pukkantóknak, a II-IV. osztályba tartozó, T.1 és T.2 típusú pirotechnikai anyagoknak, valamint a földfelszínt elhagyó, fény- és hangeffektust kibocsátó tárgyaknak az engedély nélküli gyártását, forgalmazását, használatát és külföldről történő behozatalát. Magán- és engedély nélküli jogi személyek gyakorlatilag csak az I. osztályba sorolt pirotechnikai eszközöket használhatják büntetlenül, a pukkantókat kivéve a tortagyertyákat és a csillagszórókat, illetve egy idén júniusban eszközölt törvénymódosításnak betudhatóan az ún. kisebb méhecskéket, a varázsvirágokat és és a kicsi vulkánokat is. Az először négy évvel ezelőtt megváltoztatott törvény abból a szempontból hozott jelentős változást, hogy megszüntette az abból fakadó jogi kiskapukat és értelmezéseket, hogy addig csak bizonyos időszakokban tiltották a pirotechnikai eszközöknek a használatát. Jelenleg azonban az év bármely napján bűncselekménynek számít az említett kategóriába sorolt pirotechnikai eszközöknek az engedély nélküli árusítása és használata.
 
Szabálysértésnek minősül
 
A 2006/406. számú törvény a szabálysértésről is rendelkezik. Ilyennek minősül, ha magán- vagy engedély nélküli jogi személyek az I. osztályba tartozó pirotechnikai eszközökkel kereskednek (2000 lejtől 5000 lejig terjedő bírság), ha engedéllyel rendelkeznek ugyan, de ezeket nem engedélyezett helyeken árulják (1000-2500 lej), ha kiskorúak forgalmaznak pirotechnikai eszközöket (3000-6000 lej), ha engedéllyel rendelkező cégek román nyelvű felirat, CE-tanúsítvány és használati utasítás nélkül árusítanak pirotechnikai eszközöket (5000-7500 lej), valamint, ha valaki úgy használja az engedélyezett pirotechnikai eszközöket, hogy ezzel megzavarja a közrendet (200-1000 lej).
Végezetül íme néhány, engedélyezett pirotechnikai terméknek az ára: 16 centiméteres csillagszórók, 10 darab/szett- 0,90 lej; varázsvirág, 6 db/szett- 0,90 lej; pukkantó 50 db/szett- 0,51 lej; méhecske 12 db/szett- 1,41 lej; vulkán 4 db/szett- 5,65 lej; kis konfetti- 0,50 lej.
 
Ciucur Losonczi Antonius