Nekem szükségem van arra, hogy tétje legyen az írásnak

Nagy Gabriella költő, író, a litera.hu irodalmi portál felelős szerkesztője volt a nagyváradi Törzsasztal író-olvasó találkozósorozat pénteki meghívottja.

A Várad folyóirat és a Szépírók Társasága Törzsasztal sorozatának keretében látogatott Nagyváradra Nagy Gabriella, akivel pénteken este hat órától találkozhattak az érdeklődők a Silent kávézóban. Nagy Gabriella író, szerkesztő, irodalomszervező, költő, kritikus, a litera.hu irodalmi portál felelős szerkesztője és produkciós vezetője. 1994 és 2012 között a Műcsarnok irodalmi programjainak szervezője volt, 1998–2000 között a Törökfürdő kulturális folyóirat szerkesztője, 2001-ben főszerkesztője volt. Irodalmi munkásságát többek között Greve- , a Bródy Sándor-, illetve a Pro Literatura díjjal ismerték el.

Változó olvasói szokások

Az írónővel ezúttal is Kőrössi P. József író, könyvkiadó beszélgetett. A rendezvény elején Nagy Gabriella a Műcsarnokban kifejtett munkájáról beszélt. Felidézte a Százezer költő a változásért a című nemzetközi programot, melyet Magyarországon már négy alkalommal megszerveztek, és a Műcsarnokban több mint száz előadó vett részt, amelyen írók, költők, alkotók huszonnégy órán át adtak elő saját műveikből. Nagy Gabriella elmondta, az idén valószínűleg nem szervezik meg Magyarországon ezt a programot, mert, mint fogalmazott: „elkezdett kopni a dolog, pedig most van leginkább szétszabdalva az ország, a politikai gyűlölködés most a legnagyobb, és most lenne a leginkább szükség ennek a megszervezésére.” A továbbiakban a 2002-ben alapított litera.hu irodalmi portálról beszélt a meghívott. Megtudtuk, hogy a litera.hu mellett létrehozták egy a magyar irodalmat angol nyelven bemutató portált, de a litera.hu munkaközössége gyárt írói honlapokat, elindított egy könyves blogotot, és egy adatbázisként használható honplapot, az ún. könyvkolóniát. Ebből kiindulva az online és a hagyományos, papír alapú olvasás helyzetét ecsetelték a beszélgetőtársak. Ebben a vonatkozásban Kőrössi P. József kiemelte, hogy Magyarországon az állam a hagyományos, papír alapú időszakos kiadványok helyett már csak az online megjelenést fogja támogatni, míg Nagy Gabriella kifejtette: „az olvasási szokások megváltoztak, felszínes lett az olvasás, ezért az online felületen is nagy betűkkel egy mondatban meg kell mondani, mi van.” A beszélgetés utolsó harmadában a meghívott Üvegház című regényéről, illetve a nőirodalomról esett szó. Nagy Gabriella ennek kapcsán kifejtette, hogy a nőirodalomnak ma még nincs megalapozott tudományossága. „Én emberi minőségemben írok, és csak annyiban nőíróként, hogy én is nő vagyok, egyébként meg várom a tudományos eredményeket.” Az Üvegház egy bátor könyv, ami nagyon sok személyes elemet tartalmaz, hívta fel a figyelmet Kőrössi P. József, aminek kapcsán Nagy Gabriella kijelentette: „Nekem szükségem van arra, hogy tétje legyen az írásnak.” A mintegy másfél órás beszélgetés során a szerző felolvasott saját művéből. Az esemény dedikálással zárult.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter