Nehézségeket okozhat a csökkentés

Nehézségeket okozhat a csökkentés
Drasztikusan csökkent a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek támogatása, ennek helyi vonzatairól Rajna József atyát, a Caritas Catolica nagyváradi szervezetének igazgatóját kérdeztük.

A munkaügyi minisztérium rendelete szerint januárhoz képest 814 484 lejjel csökken februárban a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek támogatása. Az előző kormány januárra mintegy 2 millió lejt hagyott jóvá a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára, ebből az összegből 132 egyesület és alapítvány közel 12 ezer személy számára biztosított különböző szociális szolgáltatásokat. Ehhez képest a jelenlegi kormány 1,2 millió lejre csökkentette a szociális szolgáltatást nyújtó civil szervezetek februári támogatását, ebből a 108 egyesület és alapítvány részesül, a kedvezményezettek száma több mint ötven százalékkal csökken.

Akkreditálás

Információink szerint mind a gyulafehérvári, mind a szatmári Caritas Catolica szervezeteket mindez érzékenyen érinti, amint a két szervezet képviselői nyilatkozták, főleg a házi beteggondozás kerül veszélybe, de a gondozók fizetése is. A nagyváradi Caritas Catolica szervezetet viszont egyelőre mindez nem érinti súlyosan, válaszolt kérdésünkre Rajna József apát kanonok, a szervezet igazgatója, legnagyobbrészt azért, mert például a házi beteggondozásra a szervezet nem szociális vonalon kap támogatást, a munkaügyi minisztériumtól, hanem az egészségbiztosítási pénztárral kötött erre vonatkozó szerződést. Viszont a szolgáltatást hamarosan az új feltételek szerint is akkreditáltatni kell, s ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy egy oklevéllel rendelkező gondozót is szükséges alkalmazniuk (asszisztenesek alkalmazása is elvárás, ezt viszont a Caritas eddig is teljesítette). Azt azonban nem lehet tudni, hogy az említett gondozó fizetését ki fogja biztosítani, főleg a munkaügyi minisztérium csökkentett támogatása mellett. A Bihar Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) képviselői már ellátogattak a váradi Caritashoz, hogy tájékoztassanak azokról a feltételekről, melyeket május 8-ig kell teljesíteni. Havonta átlagban 250 idős, beteg személy részesül házi beteggondozásban a váradi Caritas szervezeten keresztül, tudtuk meg.

Megkapják

Viszont a munkaügyi minisztérium folyósítja a szervezet számára a két nagyváradi és két margittai otthon gondozottjai után fejenként járó havi 250 lejt. Ez a támogatás nem minden esetben jár, csak ha bizonyos feltételek teljesülnek, a 105 lakó közül csak 94 után részesülnek ebben. Az igazgató tudomása szerint ezt az összeget a továbbiakban is meg fogják kapni. Egy gondozott ellátása amúgy havonta 1500 és 2400 lej közötti attól függően, ki milyen állapotban van, milyen ellátásra, kezelésre szorul, a különbözetet pedig a szervezet saját forrásaiból biztosítja.

A házi beteggondozásra a helyi költségvetésből is kapnak támogatást a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalán (ASCO) keresztül, havi 900 lejt. A Caritas számára fontos, hogy olyan településeken tevékenykedjen, ahol a polgármesteri hivatal is támogatja őket, hangsúlyozta ki a szervezet igazgatója. Mindent összevetve: egyelőre a civil szervezetek támogatásának csökkentése nem befolyásolja érezhetően a nagyváradi Caritast, de ha ez a továbbiakban sem változik, nehézségeket okozhat.

Neumann Andrea