Nehézkes az önszerveződés

Szatmárnémeti – Kevés a jelentkező a lakástulajdonosi gondnoki tanfolyamra, pedig 1000 személy kellene.

Nincs sok eredménye a Szatmárnémeti Polgáremesteri Hivatal által nyújtott segítségnek, amellyel a korábbi lakóközösségeknek kíván az intézmény az önszerveződésben segíteni, még mindig kevés a jogi személységgel bíró lakástulajdonosi társulás a megyeszékhelyen, s még kevesebb a szakképzettséggel bíró gondnok (románul: adminisztrátor). Anderco Vasile Radu, a polgármesteri hivatal lakossági kapcsolatokért felelős irodájának vezetője érdeklődésünkre elmondta: már több éves az a törvény, amely a lakószövetségeket jogi személyiségű lakástulajdonosi társulások bejegyzésére kötelezi, mintha elakadt volna Szatmárnémetiben az új típusú társulások megalakítása. Pedig a panellakások mind magántulajdonban vannak, ezek karbantartása, felújítása immár nem állami, hanem a benne lakók feladata. S bár az állam anyagilag is támogatja a tetőzet, falazat javítását, a lakás hőszigetelését, az önszerveződésre való képtelenség folytán a lakóközösségek, tulajdonosi társulások sem ezekkel az előnyökkel nem tudnak élni, de a törvény szerinti kiszabható pénzbírság sem hat rájuk.

Újabb tanfolyam

A polgármesteri hivatal november 19–december 4. között újabb — immár ötödízben  — gondnoki tanfolyamot szervez a városban, de a helyi médiában hetek óta megjelenő felhívásnak nem sok az eredménye: kevés a jelentkező, néhány kivételtől eltekintve senki sem akar szakképzett lakástulajdonosi társulási gondnok lenni. Pedig a 230/2007—es törvény értelmében csak szakképzett gondnoka lehet a lakótársulásoknak. Anderco sem érti, hogy a mostani szakképzetlen gondnokok, lépcsőházfelelősök illetve a lakóközösségek miért nem látják a szakképzettséggel járó olyan előnyöket, mint a munkakönyves biztos állás, a polgármesteri hivatallal való napi kapcsolattartás, állami támogatások megpályázásának legetősége stb. A még tétovázók a 0261/807 555–ös vagy a 0261/807 553–as telefonon kaphatnak további felvilágosítást a hétfőtől induló tanfolyamról.

Bódi Sándor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter