Nehéz szívvel

Akt.:
Fotó: tiff.ro
Fotó: tiff.ro
2016-ban, Gudmundur Arnar Gudmundsson rendezésében készült a „Hearstsone” („Nehéz szívvel”) című izlandi-dán koprodukció a kamaszkor ellentmondásokkal teli világára, a másság elfogadásának a kérdéseire összpontosít.

A filmdráma a Velencei Filmfesztiválon elnyerte Queer Lion díjat (2016). Különdíjat kapott a Szaloniki nemzetközi seregszemlén. A 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a Közönség díjat nyerte. Bemutatták a Torontói (2016) és a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon is (2017).

A film cselekménye Izland egy elszigetelt, a világtól távollevő halászfalujában játszódik le. Ebben a festői, ugyanakkor zord természeti környezetben Thor és Christian élik világukat. Egymástól elválaszthatatlan barátok jól szórakoznak, hancúroznak, bakolódnak egymással, találkoznak a falu fiataljaival. A film érdekessége az, hogy a produkció első részében Thor szempontjából, a másik részben Christian szemével láthatjuk a történetük kibontakozását, alakulását, a családi környezetüket is. Thor 12 éves alacsonyabb, zömök kamasz, aki az édesanyjával és két leány testvérével él együtt. A testvérei ugratják a fiút, mert észrevették, hogy gyöngéd érzelmeket érez az egyik lány iránt. Christian 14 éves, magas, szőke fiú. Autoriter, iszákos apja elég durván bánik a fiával. A film rendkívül árnyaltan mutatja be a két kamasz világát, érzelmi kibontakozásukat, a nyiladozó szexualitást, a szexuális orientációjuk felismerésének folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti, miként, milyen formában jelennek meg az agresszív cselekedetek.

A mássághoz való viszonyulás

A film kezdő jeleneteiben látható, miként vernek szét a tengerparton levő autót. A falubeli fiatalokkal is találkoznak. Thor egy tizenéves kislány szívét akarja meghódítani. Christian társaival szemben tartózkodó, visszahúzódó. A fiúk észreveszik, hogy más, mint ők, emiatt Gaynek tekintik, csúfolják. A film érzékelteti a kamaszoknak egymáshoz való viszonyát. Miért képesek agresszíven viselkedni Christiannal szemben, aki úgy tűnik más, mint ők. Habár tetszik a lányoknak, mégis kezdi érezni, hogy érzelmileg Thorhoz vonzódik. Megdöbbenve észleli az erőteljes vonzódását a barátja iránt. A film finoman jeleníti meg a Christianban feltörő vágyakat, érzelmi kibontakozását, amely érthetetlennek tűnik a barátjának. Kezdetben igyekszik titkolni érzelmeit, később apró jelekkel adja Thor tudomására az iránti érzett vonzalmát, és mi az, ami elválasztja a barátjától. Zárt közösségben a másságot nem fogadják el. Ilyen környezetben szocializálódott fiatalok nem toleránsok Christiannal szemben. A gyermekek kegyetlen tudnak lenni. A Christannal szembeni agresszív támadás tragédiájához vezetett. A néző érdeklődéssel figyelte a kamaszok életének a film eszközeivel való érzékeny elemzését. Hogyan alakul a két barát közti kapcsolat?- fogalmazta meg a kérdést.

A film utolsó jelenete a falubeli fiatalokat mutatja, amint a tengerparton halfejeket semmisítenek meg, mint egy jelezve, miként viszonyulnak a mássághoz.

Szereposztás, rendezők

Főbb szerepekben: Soren Malling (Sven), Baldur Einarsson (Thor), Blaer Hinriksson (Christian).

Rendező, forgatókönyvíró: Gudmundur Arnar Gudmundsson. Operatőr: Sturla Brandt Grovlen. Producer: Jesper Morthorst, Lise Orheim Stender, Anton Máni Svansson. Zenéjét szerezte: Kristian Eidnes Andersen.

A rendezőről

A múlt század ’80-as éveitől kezdve az izlandi filmművészet produkciói ismertté váltak a nemzetközi filmforgalmazás szintjén is. Az új filmes generáció olyan filmeket alkotott, amelyek megszólították nemcsak az izlandiakat, hanem a különböző országok közönségét is. A kolozsvári nézők számára nem ismeretlenek az izlandi filmek. Hiszen a TIFF-en láthatta Rúnar Rúnarsson két filmjét, a „Vulkán” című alkotást, amely a 2011-ben a Legjobb rendezésért járó díjat nyerte. 2015-ben a „Madárkák” című filmje Közönség díjat kapott. Így a kolozsvári közönség nagy érdeklődéssel várta a Gudmundur Arnar Gudmundsson első nagyfilmjét.

Gudmundur Arnar Gudmundsson (1982, Reykjavík) az Izlandi Művészeti Akadémián végzett, majd Dániában telepedett le. Forgatókönyvírást tanult. Forgatókönyvíró, rendező, producer. Több mint 200 rövidfilmet készített, amelyeket a különböző nemzetközi filmfesztiválokon mutatott be. Rendkívül sikeres rendező. A különböző nemzetközi film seregszemlén 50 díjat nyert. Filmjeinek szereplői általában fiatalok. A „Hearstone” című alkotása első nagyjátékfilmje. Kolozsváron a 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon is a versenyfilmek kategóriában mutatták be a „Nehéz szívvel” című filmjét. Maga a rendező is jelen volt a TIFF-en. Az egyik interjú alkalmával beszélt a film ötletének keletkezéséról, a címválasztásról, a szereplők választásáról. Kisvárosban nőtt fel, ahol a szexuális kérdéseket tabunak tekintették. Az ismerősei között voltak más szexuális orientációval rendelkező emberek is (homoszexuálisak). Észlelte, hogy milyen megpróbáltatásokat éltek át ezek az egyének. A környezetük a másságot nem fogadta el. A másság elutasítása egyes esetekben tragédiához vezetett.

A filmjének érdeme, hogy nem moralizál, hanem a közönségre bízza a felnőtté válás bonyolult világának, a kamaszok érzelmi- szexuális életük problémáinak árnyaltabb elemzését, és azt, miként viszonyul a mássághoz.

Páll Gyöngyvér

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .