Nehéz együttélés, patkányokkal

Nehéz együttélés, patkányokkal
Csíkszereda – A tömbházon belüli szemétledobó eltávolítását szeretnék Csíkszeredában a Kísérleti tömbház lakói – mint elmondták, a szemét miatt sok a patkány is. Erre lenne is lehetőség, de a polgármesteri hivatal szerint a közelben lakók beleegyezése szükséges egy tömbházon kívüli szeméttároló kialakításához. Ez pedig nincs meg.

A Csíkszeredában csak Kísérleti néven emlegetett impozáns lakóépület külső szigetelése már a befejezéshez közeledik. Ezzel együtt szeretnék a lakók a belső szemétledobó-rendszer megszüntetését is – ez a toronyházakból ismerős eljárás okoz sok problémát.

Főleg az elszaporodott patkányokra panaszkodott szerkesztőségünknek az egyik lakó, aki szerint esténként nagy számban jelennek meg a rágcsálók, a tömbház külső udvarán pedig kellemetlen bűz terjeng. A helyzet megoldását a szemétledobó rendszer megszüntetésében látják az ott lakók, egy külső hulladéktároló kialakításával, ezt pedig a hőszigetelés befejezéséig szeretnék megoldani. A szemétledobó felszámolására aláírásokat is gyűjtöttek még 2009-ben, az íveket pedig eljuttatták a polgármesteri hivatalba. Akkor a lakók közül szinte mindenki egyetértett a szemétledobó eltávolításával. „És utána még két alkalommal, a lakástulajdonosi egyesület közgyűlésén is egyetértett a nagy többség ezzel a kezdeményezéssel” – mondta el az első emeleten lakó Istvánfi Mária, akinek évek óta problémái vannak a rágcsálókkal: „Volt olyan, hogy esténként annyira járkáltak, hogy azt hittem, ember jár kint. A fürdőszoba ablakát sem merem kinyitni, mert bejöhetnek rajta” – panaszkodott a hölgy, aki 2009-ben egy alkalommal két hét alatt 32 egeret fogott a lakásában.

Patkányok a lakásban

A szintén a tömbházban lakó Bors Hortenzia 2009 tavaszán szembesült a problémával, amikor távolléte alatt patkányok jelentek meg lakásában. Akkor a polgármesteri hivatalhoz is fordultak megoldást kérve, egyúttal csatolták a lakók által aláírt kérést, amelyben kérik a belső szemétledobó megszüntetését. Az aláírások szerint a nyolcvanból több mint hatvan lakástulajdonos támogatta az elképzelést.

„Az volt a válasz, hogy ez belső ügy, oldják meg a lakók” – elevenítette fel a történteket. A hivatal válaszában az is szerepel, hogy a tömbházban rágcsálóirtást végeztetett a lakástulajdonosi egyesület, amely összehívja a közgyűlést a belső szemétgyűjtő lezárásának eldöntésére, ehhez a lakók többségének belegyezése szükséges. A lebontás kérdése még két lakástulajdonosi egyesületi gyűlésen is felmerült, a nagy többség mindkétszer támogatta – erről számoltak be a panaszosok.

Mint elmondták, március 23-ig úgy tudták, hogy a külső hőszigetelési munkálatokba beveszik a szemétgyűjtő eltávolítását is, és hogy erre a pénz megvan. Akkor derült ki, hogy mégsem – ezt a kivitelezőtől tudták meg, mert minden ott lakó beleegyezése kell. „Azt mondták a hivatalban, új aláírásgyűjtésre van szükség” – mondta Istvánfi Mária. „Nem tudom, mit gondoljak mint lakó – nem akarok vádolni senkit, csak megoldást erre a helyzetre. Nem tudom, miért kell mindenki beleegyezése, miért nem elég a többség? Ez most magánügy, vagy közügy? 80 családról van szó, falun ez egy utcányi ember. Adófizető polgárok vagyunk: ki kell ezt megoldja? – tette fel a kérdéseket Bors Hortenzia. Szerinte nem megoldás ebben az állapotban a hőszigetelés, úgy, hogy bent hagyják a patkányfészket, a rágcsálók így a szigetelésben is közlekedhetnek. „Ez egy betegségforrás is lehet, a rágcsálóirtó szerek a pincébe járók cipőjén felkerülhetnek a tizedikre is. Ha módosítani kell a terven, tegyék meg” – mondta a hölgy, aki úgy véli, minden lakót érint a probléma, nem csak az első emeletieket.

Az elnök szerint elég a többség, de ez nem minden

Mint Tőke Istvántól, a lakástulajdonosi egyesület elnökétől megtudtuk, a szemétgyűjtő eltávolítására külön pénz nem volt összegyűjtve, és ha ezt leszerelik, akkor a munkálatok tervén is módosítani kell. „De nem ez az igazi probléma, mert a pénzt össze lehet gyűjteni, és a tervet is lehet módosítani, ha erről döntés születik” – mondta az elnök, aki a beleegyezés, és az új szemétgyűjtő kialakításának hiányát említette, mint akadályt.

„A gondnok végigjárta a lakókat, és 14 olyan személy van, aki nem egyezik bele a külső szeméttároló kialakításába” – mondta el az elnök. Ezek többnyire azok a lakók, akiknek ablaka, nyitott erkélye a külső szeméttárolóra nézne. Tőke szerint ugyanakkor az új szemétlerakó létrehozását a polgármesteri hivatalnak kell engedélyeznie. Amíg ezt nem engedélyezik és nem készül el, nem lehet lebontani a belső szemétgyűjtőt, mert nem lesz, hová tenni a szemetet. Az elnök szerint nem kellene a lakók száz százalékának a beleegyezése a költöztetésről, a törvény szerint elég lenne a többség. Ő azt mondja, természetesen végrehajtja a többség akaratát, de mint lakó, személyesen nem ért egyet a változtatással. „Én úgy vélem, hogy a jelenlegi rendszer megfelel, világszerte működik ilyen szemétgyűjtő. Ha eltűnik, megtörténhet, hogy lesznek, akik kényelmességből nem viszik le a szemetet, hanem csak leöntik a belső udvarra” – vélte az elnök, hozzátéve, a többség akarata kell érvényesüljön, a közös megegyezés, de ez nem csak tőlük függ.

A hivatal támadható lenne

– ezt mondta Szőke Domokos alpolgármester, a lebontást ellenzőkre célozva. „A szemetet mindenki minél távolabb szeretné a lakóhelyétől. Mi nyitottak vagyunk erre az elképzelésre, ha találunk olyan megoldást, ami a városnak is jó, és a lakóknak is. A kérésünk az, hogy azok, akiket érint egy külső hulladéktároló, amely a trafóház mellé kerülne, ne akadályozzák ezt meg, a többiek nyerjék meg az ő beleegyezésüket is. Mi elfogadjuk a megoldást, de ha lesznek, akik ellenzik, akkor ez a város problémája lesz, mert perelni kezdhetnek” – mondta az alpolgármester.

(www.szekelyhon.ro)