Oroszország férfivízilabda válogatottja ovábbra is verhető ellenfél marad a román csapat számára
Előnyök tömkelege itt, gólok amott, a vártnál gyengébb színvonalú mérkőzés, s ezzel párhuzamosan halk nézőtér, no meg egy, csak emberelőnyből, illetve büntetőből eredményes halvány orosz válogatott olykor gyatra, fuldokló mozdulatához hasonlító vergődése.. Röviden így jellemezhetnénk a tegnap késő délután Nagyváradon játszott férfivízilabda Világliga mérkőzést, amelyen Románia 11–8arányban győzte le Oroszországot…
Vízilabdában ritka eseménnyel, öngóllal indult a mérkőzés: az első hazai emberelőnyt Al. matei úgy váltotta gólra, hogy dobása után a labda a felső lécről az orosz védő fejére, onnan pedig a gólvonalon túlra pattant! A jó hazai védekezésnek köszönhetően a Kovács István edzette vendéglátó nemzeti együttes 4–0-ra lépett meg, ám a vendégek felocsúdtak a hosszú, Moszkvából Romániáig tartó álmukból, s előbb szépítettek, majd fokozatosan faragtak le a hátrányból, mígnem a harmadik negyed végén 5–5-nél egyenlítettek.
Emberfórók sokasága
Az utolsó nyolc perc majdnem annyi gólt eredményezett, mint az első három negyed együttvéve, az érdekesség az volt, hogy mind a kilenc találat emberelőnyből született. A góllövésben hazai részről C. Radu és Al. Matei jeleskedett, odaát Jurcsik (3), Gorbuzov és Zakirov (2-2) mutatta meg, hogy az orosz póló kezd visszazárkózni a világ pólóelitjéhez.
A látottakat összegezve: nem volt egy csapnivalóan gyenge színvonalú találkozó, azt sem mondhatjuk, hogy a nézők unatkoztak volna, de azért azt meg kell jegyezni, hogy a nagyváradi közönséget nehéz, és nem is szabad becsapni, ugyanis ennél sokkal jobb vízilabdához szokott!
Jegyzőkönyv
Románia–Oroszország 11–8 (1–0, 3–2, 1–3, 6–3). Ioan Alexandrescu Uszoda, mintegy 700 néző. Emberelőny/gól: 10/6, illetve 12/7. Ötméteres/gól: 1/-, illetve 1/1. Románia: Stoenescu, Drăguşin – C. Radu (4 ól), Negrean (1), Diaconu, Iosep (1), Al. Matei (3), Kádár, Chioveanu, R. Georgescu (1), Buşilă (1), Ghiban, Goanţă. Szövetségi kapitány: Kovács István.