Négy személy életét vesztette

Négy személy életét vesztette

Arad megye – Négy személy vesztette életét abban a balesetben, ami szerda reggel az Arad megyei Szabadhely település közelében történt. A DN 7-es országútnak a faluból kivezető szakaszán két személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, a forgalom mindkét irányban leállt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Útinform Központjának a közleménye szerint a szerencsétlenség reggel 7:20 óra körül következett be. Az Arad felől érkező, Csehországban bejegyzett kamion Szabadhely határához érkezve előzni akart egy kanyarban, azonban nekiütközött egy Opel személygépkocsinak, melyben négy férfi és egy nő utazott, majd a kabinja alá gyűrt egy másik járművet, melyet egy férfi vezetett. Az ütközés következtében a kamion a közeli villamossínre került, a rakománya pedig a vágányokon gurult szét.

A kamarambolnak betudhatóan az Opel valamennyi utasa életét vesztette. A TIR-kocsi alá került gépjármű sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett, ezért az aradi Megyei Kórházba szállították. Ugyanide vitték a kamion vezetőjét is, kisebb sérülésekkel.

A helyszínelők közül a lánglovagok a teherautónak a baleset nyomán összetört üzemanyag tartályát locsolták, a rendőrök a Gyürök- Világos- Arad útvonalra terelték el a forgalmat, a tűzoltók speciális egységei pedig az áldozatokat probálták kiszedni az Opelből. Mivel a baleset a villamosok közlekedést is gátolta, ezen tömegközlekedési járművek utasait autóbuszokkal szállították tovább.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter