Négy-öt megyei tanácselnöki poszt megszerzése a cél

Négy-öt megyei tanácselnöki poszt megszerzése a cél
Négy-öt megyei tanácselnöki poszt megszerzését tűzi ki célul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a június 1-jei romániai helyhatósági választáson – jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva Markó Béla, a szövetség elnöke. Jeloltek [.doc – 76KB]

Bukarestben ülésezett kedden az RMDSZ Állandó Tanácsa, amely véglegesítette az önkormányzati választásokon induló jelöltek listáját. Korábban egyes településeken közvetlen előválasztást szerveztek a lakosság körében, máshol az RMDSZ helyi szervezeteinek küldöttei döntötték el, kit küldenek versenybe. Markó szerint az előválasztásokon összesen több mint százezer erdélyi magyar vett részt.
A részvétel Markó szerint azt mutatja, hogy a helyi közösségeket fokozottan érdekli, kik képviselik majd őket a helyi közigazgatásban. Az önkormányzatok szerepe megnőtt az elmúlt években, amit Markó szerint az bizonyít, hogy az RMDSZ több vezető politikusa is úgy döntött, megméretteti magát a helyhatósági választásokon.
Példaként Borbély László fejlesztési, középítkeztetési és lakásügyi minisztert, valamint Borbély Károly informatikai és távközlési tárcavezetőt említette. Előbbi Marosvásárhely polgármesteri székéért száll versenybe, utóbbi pedig Hunyad megye önkormányzati elnöki posztját pályázza meg.
Az RMDSZ összesen 11 megyei tanácselnök-jelöltet küld versenybe. Az RMDSZ Állandó Tanácsának keddi döntése értelmében Kovászna megye önkormányzatának elnöki tisztségét Tamás Sándor parlamenti képviselő pályázhatja meg, akinek Demeter János jelenlegi tanácselnök volt a kihívója az RMDSZ-en belül.
AZ MTI kérdésére Markó elmondta: Marosvásárhely és Székelyudvarhely mellett a nagyobb székelyföldi települések polgármesteri székének a megszerzését tekintik fontosnak. Emellett Szatmárnémeti, Szászrégen és  Zsombolya elöljárói tisztségének a megőrzése is a kiemelt célkitűzések közé tartozik, mely településeken a magyarok kisebbségben vannak.
A politikus szerint a júniusi választások tekintetében nem körvonalazódik megállapodás az RMDSZ és a többi romániai párt között. Közölte: az RMDSZ megyei szervezetei sem kértek eddig jóváhagyást a szövetség állandó tanácsától arra, hogy helyi szinten közös jelöltek állításáról kössenek egyezséget más szervezetekkel.