Ne sétáltassák a betegeket az orvosok!

Ne sétáltassák a betegeket az orvosok!
Az új ártámogatott és ingyenes gyógyszerlistákkal kapcsolatos negatív visszhangok miatt tartott Eugen Nicolaescu, közegészségügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatót.

“Ne sétáltassák egyik intézményből a másikba, szakorvostól a családorvoshoz a betegeket!” – mondta magából kikelve Eugen Nicolaescu, Közegészségügyi Miniszter azon a július 21-én megrendezett videokonferencián, amelynek témája az új ingyenes és ártámogatott gyógyszerek listája volt. A szaktárca vezetője kihangsúlyozta, hogy szakorvosoknak is lehetőségük van arra, hogy ingyenes és ártámogatott recepteket írjanak – például akkor, amikor a kórházi zárójelentés mellé receptet írnak – és nem kell felesleges, nem ritkán pluszköltséget jelentő, utaknak kitenniük a betegeket vagy azok hozzátartozóit. Az eddigi gyakorlat, a miniszter szerint, azt mutatja, hogy a szakorvosok felírták egy cetlire, hogy milyen gyógyszer javasoltak, vagy megírtak egy nem ártámogatott receptet, amelyet azután a háziorvosnak kellett felírnia az ártámogatás mértéke szerint. “A gyógykezeléshez való hozzáférést azért szorgalmazuk, hogy a betegek minél könnyebben, egyszerűbbenés olcsóbban juthassanak hozzá a gyógyulásukhoz elegengedhetetlen gyógyszerekhez és kezelésekhez.” – mondta Eugen Nicolaescu.
A hatékonyság döntött
Eugen Nicolaescu, közegészségügyi miniszter igencsak feldúlt hangulatban tartotta meg hétfőn azt a videokonferenciát, amelyen az új gyógyszerlistával kapcsolatos vélt vagy valós sérelmeket szerették volna tisztázni. Az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket tartalamzó új lista július 15-én lépett érvénybe, és ez néhány gyógyszertárban fennakadást okozott. Az igazi gondot azonban a miniszter szerint az okozza, hogy a közegészségügyben dolgozók nem veszik figyelembe, hogy elsősorban a betegek érdekeit tartották szem előtt, amikor megalkották az új listát, amely a gyógyszerek nevei mellett egy utasítást is tartalmaz, hogy az adott gyógyszer mely betegségekre írható fel ártámogatott formában. A régi lista, dr. Adrian Pana, a közegészségügyi minisztérium egyik osztályvezetője szerint, számos olyan gyógyszert tartalmazott, amelyeknél már vannak hatásosabb készítmények ugyanabban az árban, így ezek feleslegessé váltak. Az egyik ilyen – s egyben a közismertek közé tartozó – az ampicilin, amelyet ezentúl csak ártámogatás nélküli receptre írhatnak fel, vállalva a felelősséget azért, hogy egy olyan gyógyszert használnak, amely a minisztérium ajánlásában nincsen benne, mint az adott betegség hatásos ellenszere.

A szaktárca vezetője elmondta, hogy arra törekszenek, hogy az emberek olcsó és hatékony gyógyszerekhez juassanak hozzá, és nem érti, hogy egyes orvosok és gyógyszerészek, mondvacsinált indokokkal, miért akarnak a fejlődés útjába állni.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .