Ne rugják fel a demokratikus játékszabályokat

Ne rugják fel a demokratikus játékszabályokat
Nem sportszerű és nem demokratikus játék közben változtatni a játékszabályokat, pedig már olyan hírek terjednek, miszerint a hatalmon lévők fenntartják maguknak a jogot, hogy a népszavazás után, attól fügetlenül dönthessenek Basescu sorsáról.

Itt a Hrebenciuc-Verestói-Patriciu hármas hálójában vergődő testület döntéséről van szó. Elítéljük azt a demokráciát megcsúfoló játszmát, amit a politikai pártok űznek. Alantas érdekek mentén különféle paktumok kötődnek, új, furcsa, eddig elképzelhetetlen koalíciók jelennek meg.

Basescu személyét árnyaltan kell megítélni. Vannak érdemei is, mint a korrupció elleni harc,  a volt Securitate dossziék nyilvánosságra hozatalának támogatása, a Tismaneanu jelentés elfogadása, de nem támogatta a magyar közösség jogos követeléseit, populista, zsarnoki megnyilvánulásai is voltak, ezért nincs is szándékunkban a keblünkre ölelni.

Ennek ellenére és ezzel együtt szégyenletes, hogy  az RMDSZ még a Nagyrománia Párttal is hajlandó szövetkezni Basescu megbuktatás érdekében. A május 19-ei népszvazást rendszerjavítóként akarják eladni, holott csak Traian Basescu elmozdításáról szóló parlamenti döntés leitimizációjáról van szó, mert ő megzavarta az oiligarchikus hatalom állóvizét, így kellemetlenné vállt.

Az MPE ügyvezető testülete a jövő héten összehívja a városi és megyei elnökséget, hogy kollektív döntéssel ajánlhassa szimpatizánsainak, hogyan szavazzanak a referendum alkalmával, mondta Csuzi István és Orbán Mihály a Magyar Polgári Egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Albert Ferenc