2011.06.6 07:01; Frissítve: 2011.06.6 07:01


NBA: Dallasban nyert, és 2-1-re vezet a Miami

NBA finálé: szoros a küzdelem NBA finálé: szoros a küzdelem
A Miami Heat nagy hajrával nyert a Dallas Mavericks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 65. döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re vezet a négy sikerig tartó párharcban.

 

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Miami javára. A 2006-os NBA finálé “újrajátszásában” a keddi nyitányt a Miami nyerte, majd csütörtökön az első bajnoki címére hajtó Dallas óriási hajrával győzött Floridában, és 1-1-gyel utazott haza a folytatásra. A harmadik felvonás a texasiak számára indult jobban, főként a rájátszásban 28,1-es pontátlaggal büszkélkedő német Dirk Nowitzki révén. Az első negyed mégis a Dwyane Wade vezette Heaté lett, a nagyszünetig a korábban az NBA címvédő Los Angeles Lakerst 4-0-ra kiütő hazaiak csak faragni tudtak a hátrányon. A félidőben 42-47 volt az állás.

NBA finálé

Térfélcsere után a vendégek Pekingben olimpiai bajnok szupertriójából LeBron James és Chris Bosh is kitett magáért, de az utolsó szakasz már csak 64-67-ről indult. Ebben a Mavs 72-72-nél utolérte ellenfelét, amely egy 7-0-0-ás sorozatot mutatott be, de ez sem volt elég a sorozatban 36. büntetőjét is érvényesítő Nowitzki ellen. Az utolsó perc 86-86-tal kezdődött, és mivel Bosh duplájára már nem érkezett válasz, az alapszakaszelső Chicago Bullst is búcsúztató Heat összesítésben 2-1-es vezetéshez jutott. A négy győzelemig tartó NBA finálé negyedik mérkőzésére magyar idő szerint szerdán hajnali 3 órakor kerül sor, szintén Dallasban.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Dallas Mavericks-Miami Heat 86-88 (22-29, 20-18, 22-20, 22-21)
legjobb dobók: Nowitzki 34, Terry 16, Marion 10, illetve Wade 29, Bosh 18, James 17, Chalmers 12


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Erdon Nemzetkozi Sport
Válogatott mérkőzések
Az UEFA-naptárában válogatott szerda szerepel, ennek megfelelően szinte az összes tagország barátságos [...] tovább »
Leesett a fáról a Kaiserslautern szlovák csatára Adam Nemec
Leesett a fáról és három hónapig nem játszhat Adam Nemec, a német labdarúgó Bundesligában érdekelt [...] tovább »
Már nincs veszélyben a brazil labdarúgó-világbajnokság
A múlt szerda óta sztrájkolókkal sikerült megállapodniuk, hétfőn folytatódik a stadionépítés. tovább »
Életveszélyes állapotban a Tour de France 2008-as hegyi bajnoka
Mesterséges kómában tartják az egyik legjobb jelenlegi kolumbiai kerékpárost, Juan Mauricio Solert, aki [...] tovább »
UEFA – Csaknem 200 millió euró a jövő évi Eb résztvevőinek
Százkilencvenhat millió eurón osztozhat a jövő évi, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés