NATO-főtitkár: hatályba lépett az INF-szerződés felmondása

Jens Stoltenberg
Jens Stoltenberg
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette pénteken Brüsszelben: ezzel a nappal hatályos lett az Egyesült Államok azon döntése, hogy kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből (INF).


Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei fél évvel ezelőtti figyelmeztetése ellenére Oroszország továbbra is megsérti a szerződést – tette hozzá. A főtitkár sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy Oroszország nem mutatott semmiféle hajlandóságot, illetve nem tett lépéseket arra, hogy visszatérjen a szerződésben rögzített kötelezettségei teljesítéséhez. A szerződés felmondásának minden következményéért Oroszországot terheli a felelősség, a szerződés minden pontját betartó Egyesült Államok döntése pedig a szövetségesek teljes támogatását élvezi – tette hozzá. A szerződés csak akkor lehet eredményes, ha minden fél eleget tesz az abban foglaltaknak – emelte ki.
A sorozatos figyelmeztetések ellenére továbbfejlesztett és előállított orosz rakéták, a rakétarendszer titkos tesztelése, gyártása és telepítése könnyen fegyveres konfliktusokhoz vezethet, jelentős fenyegetést jelentve az euroatlanti térség biztonságra – mondta. Hangsúlyozta: a NATO nem akar újabb hidegháborút, és minden eszközzel el kíván kerülni egy újabb fegyverkezési versenyt. Ennek érdekében a szövetség kiegyensúlyozott, ellenőrizhető és felelősségteljes módon reagál az orosz 9M729 rakétarendszernek a szövetséges országok biztonságára gyakorolt jelentős kockázataira. A NATO válasza kizárólag védekező jellegű, és békés célokat szolgál. A szövetség készen áll, hogy tárgyalások útján folytassa a megoldáskeresést a szerződésben foglaltak újbóli betartása érdekében: “A szövetségesek elkötelezettek, ezért továbbra is fenntartják, támogatják és tovább erősítik a hatékony nemzetközi fegyverzetellenőrzés és -leszerelés érdekében kifejtett erősfeszítéseket mint az euro-atlanti biztonság kulcsfontosságú elemét” – fogalmazott.

A NATO – amellett, hogy továbbra is konstruktív kapcsolatra törekszik Oroszországgal – továbbra is azt várja Moszkvától, hogy tegye átláthatóvá a fegyvereinek esetleges fejlesztéséről és gyártásáról szóló dokumentumokat, valamint teljes és ellenőrizhető módon térjen vissza és feleljen meg kötelezettségvállalásainak – húzta alá Stoltenberg.
Az Egyesült Államok február 1-jén jelentette be, hogy felmondja részvételét az INF-szerződésben, ha Oroszország továbbra sem tartja tiszteletben azt. Pénteken Washington hivatalosan is felmondta a szerződést, azzal indokolva döntését, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az abban foglaltakat. Vlagyimir Putyin orosz elnök július elején írta alá a szerződés hatályának felfüggesztéséről rendelkező törvényt.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes és kisebb (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

(MTI)